A ma 33 éves narancsnak már nem illata, hanem szaga van

Harcosan és erőszakosan ateisták voltak, nem ismertek se istent, se embert. Istent biztosan nem: ha egy akkor még létező, hívő kereszténydemokratát láttak, már jött is elő belőlük a szó: csuhások. Vagy a gúnyos felszólítás, amely után hangosan röhögtek: térdre, imához!

És úgy hadartak, hogy alig lehetett érteni, amit mondanak. Talán ez volt a szerencséjük, és ez volt Magyarország balszerencséje. A nagymamák kedvencei voltak, és a kedves, drága nagyik még azt is elnézték nekik, hogy Orbán Viktor azt mondta róluk: az idősek felélik a fiatalok jövőjét.

33 évvel ezelőtt még minden másképp volt. És persze, másképpen van minden, azóta is: meghamisították a múltat, elcsalták a jelent, ellopták a jövőt. Volt idő, amikor ünnep volt számukra a születésnap. Mosolygós arcok állták körül az egyre több gyertyával telitűzdelt tortát. Akkor még minden előttük volt. A lopás nem, mert abba már az elején belejöttek. Az MDF-fel közösen kapott székház eladása volt az ősbűn, pontosabban az épületért kapott pénz eltűnése. – Hol a lé? – kérdezték a Fideszből akkor kilépett fiúk és lányok. Ungár Klára, Fodor Gábor, Hegedűs István és a többiek. Nem akarták elszomorítani őket, ezért nem mondták meg nekik, hogy Orbán Viktor apukájának a bányájába vándoroltak a székházért kapott milliók.

És jött a Kaya Ibrahim és Joszip Tot ellopott útleveleivel vásárolt, köztartozásokat felhalmozó cégek eltüntetése. Ekkor mondta ki Orbán Viktor üzlet- és harcostársa, az azóta száműzötté vált Simicska Lajos a rendszerváltás utáni Magyarország talán legcinikusabb mondatát: mindenkinek alkotmányos joga hülyének lenni.

És lett Sárazsadány, ahol Anikó asszony vezényletével nem volt taggyűlés. Ne mi kapjuk a legtöbbet, mondta miniszterelnök, és a nem-taggyűlés résztvevői megfogadták a tanácsát: csak a második legtöbbet kapta Orbán és csapata.

Mészáros Lőrinc akkor még javában gázt szerelt, és álmában sem volt milliárdos, Garancsi István nem volt kötélbarát. Orbán Viktornak pedig az volt a véleménye, hogy az olaj ugyan keletről jön, de a szabadság nyugatról érkezik. És tüntettek Tibet mellett, lobogtatták a kínai despoták által elnyomottak zászlaját. Ma Kína a nagy barát, szegény ujgurok meg mehetnek a levesbe.

2013. március 29-én, egy nappal a jubileumi évforduló előtt, a 25. születésnapját már titokban, a nyilvánosság és a sajtó kizárásával tartotta a Fidesz. Félve és rettegve, a hátsó ajtón lopakodtak be Orbánék a Lendvay utcai székházba. Lehet, nem is féltek, talán csak szégyellték magukat. Még a Magyar Távirati Irodát sem hívták meg az ünnepségre, mindössze egy közleményt juttattak el a magát megtévesztő módon hírcentrumként becéző intézményhez. Ebből a közleményből tudta meg Magyarország és a világ, hogy a vezető kormánypárt titokban letudta a születésnapját. Pedig a távirati irodától tényleg nem kellett volna tartaniuk: akkor már az ő kutyájuk kölyke volt a derék közszolgálati média, azt írta, amit a Lendvay utcában diktáltak neki.

Így azután azt sem lehetett tudni, amit korábban mindig: hogy kik voltak ott az ünnepségen. Mondott-e valami magvasságot az 5-ös számú Fidesz párttagkönyv mocskos szájú tulajdonosa, megnyilvánult-e a maga kevéssé artikulált módján a házelnökké avanzsált régi harcostárs.

Ennyire még Kádárék sem tartottak az emberektől. 1957-ben, alig több mint fél évvel az 56-os forradalom leverése után negyedmillió embert toboroztak a Felvonulási térre. Pedig, megtehették volna, hogy egy nappal korábban megünneplik május elsejét, a Központi Bizottság és néhány megbízható elvtárs jelenlétében.

1990-ben, a szabad országgyűlés első napján az akkor még hamvas fiúk és lányok narancsot raktak valamennyi képviselőtársuk padjára. Azóta a narancs megrohadt, már nem illata, hanem szaga van.

Krisztus, ha élne, hányna tőlük.