A magyarlakta térségekben átlag alatti a részvétel a romániai választáson

HírKlikk 2020. szeptember 27. 10:43 2020. szept. 27. 10:43

A négy évvel korábbinál alacsonyabb részvétellel kezdődtek vasárnap Romániában az önkormányzati választások. A jelentős magyar közösségek által lakott megyékben pedig az országos átlagnál is kisebb volt a szavazói arány.

Tíz óráig országosan a választásra jogosultak 7,6 százaléka adta le szavazatát, míg 2016-ban a részvétel ebben az órában megközelítette a nyolc százalékot.

A részvételt tekintve, Románia két magyar többségű megyéje a sereghajtó: Kovászna és Hargita megyében az első három órában a jogosultak alig öt százaléka járult az urnákhoz.

A legnagyobb szavazási hajlandóságot Románia déli részén, Olt és Giurgiu megyében mérték: a névjegyzékben szereplők több mint 11 százaléka már leadta voksát.

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos óvintézkedések miatt, sorok alakultak ki a szavazókörök előtt.

Ludovic Orban miniszterelnök mintegy fél órát állt sorban Bukarestben, hogy leadhassa voksát, de azt mondta: felkészült rá, hogy szükség esetén ennél is többet várjon. Kifejezte reményét, hogy a részvétel a járványhelyzet ellenére meghaladja a nap végéig a négy évvel ezelőttit. A romániai önkormányzati választások történetében 2016-ban volt a legnagyobb az érdektelenség, akkor a jogosultak alig 48,4 százaléka járult az urnákhoz.

Komolyabb rendellenességről az első órákban nem érkezett jelentés, a belügyminisztérium szóvivője azonban vasárnapi délelőtti sajtóértekezletén arra hívta fel a választók figyelmét, hogy ezer lejes (75 ezer forint) bírságot kockáztat az, aki lefényképezi vagy lefilmezi szavazatát.

A hatóságok továbbra is igyekeznek megnyugtatni az embereket, hogy az egészségügyi óvintézkedések betartásával a szavazás nem növeli a fertőzés kockázatát.

A szavazókörök mindenütt helyi idő szerint 21 (magyar idő szerint 20) óráig tartanak nyitva.

Forrás: MTI