A magyarok fele kevesli a szabadnapokat

HírKlikk 2019. július 23. 17:35 2019. júl. 23. 17:35

A hazai dolgozók 48 százaléka kevésnek találja az egy évben kivehető szabadnapjai számát. Mindez kedvezőtlen változás az öt évvel korábbiakhoz képest, akkor ugyanis az elégedetlenek aránya még csupán 40 százalék volt.

Keveset pihennek a magyar munkavállalók, sokan csak papíron mennek szabadságra - derül ki a Profession.hu legfrissebb felméréséből.

A válaszadók 24 százaléka teljes mértékben, 53 százalékuk döntően, a dolgozók egyötöde pedig kisebb részben, de meghatározhatja, mikor szeretné kivenni a szabadságát. A megkérdezettek 4 százaléka viszont azt nyilatkozta, nincs beleszólása a kérdésbe - áll a blikk.hu összefoglalójában.
 
Minimálisan ugyan, de mérséklődött azok száma, akik azt jelezték, hogy a főnökeik nem engedik meg kivenni azokat a napokat, amelyeket maguk választottak: idén erről a problémáról a válaszadók 49 százaléka számolt be, míg 2014-ben 53 százaléka.
 
A felmérés szerint a dolgozók 21 százaléka került már kellemetlen helyzetbe azért, mert a felettese ugyan engedélyezte a szabadságot a kívánt napokra, ám azt végül visszavonta. Hozzátették: a 2014-es felmérésben a válaszadóknak még közel 30 százaléka számolt be ugyanerről a problémáról.
 
Ugyanakkor megjegyezték, hogy érdemi előrelépés történt a munka miatti kényszerű szabadság-megszakításoknál. Ezt támasztja alá, hogy míg a 2014-es felmérésben a dolgozók 41 százaléka, idén már csupán a 33 százalékuk mondta azt, hogy került már ilyen helyzetbe.
 
A válaszok alapján csökkent a bennragadt szabadnapok száma, ám a kutatásban résztvevők 17 százaléka szabadnapjai több mint 60 százalékát nem tudta felhasználni. Az ilyen esetek magyarázata jellemzően hasonló maradt az elmúlt öt évihez: az egyik az elvégzendő munka mennyisége, a másik a helyettesítés megoldatlansága.