A Magyarországról érkezőkre továbbra is karantén vár Angliában

HírKlikk 2021. június 25. 06:56 2021. jún. 25. 06:56

Jövő szerdától a Máltából érkezők karanténkötelezettség nélkül beutazhatnak Angliába – jelentette be csütörtökön a brit közlekedési minisztérium. Ez azt jelenti, hogy ismét van egy EU-tagország a brit kormány „zöld" utazási listáján. Magyarország egyelőre a karanténkötelezett sárga országok listáján marad.

Grant Shapps közlekedési miniszter ugyanakkor a hivatalos bejelentéssel egy időben, a Twitteren csütörtök este közzétett bejegyzésében hangsúlyozta: a kormány szándékai szerint a Nagy-Britanniában élők közül azoknak, akik a koronavírus elleni oltás mindkét dózisát megkapták, a sárga kategóriás, vagyis elvileg karanténkötelezett országokból hazatérve, szintén nem kell majd elkülönítésbe vonulniuk.

Ez az enyhítés „a nyár későbbi szakaszában" várható.

Málta mellett, jövő szerdától a zöld listára kerül több más kedvelt turistaparadicsom, köztük Barbados, Bermuda, a Baleári-szigetek, Madeira, Antigua és Barbuda, valamint a Brit Virgin-szigetek.

A brit kormány május 17-én léptette érvénybe a közlekedési lámpákéhoz hasonló színkódos rendszert, amely zöld, sárga és vörös kategóriák alapján határozza meg, hogy Angliába milyen feltételekkel lehet külföldről beutazni.

Jórészt ugyanezt a rendszert követi az Egyesült Királyság másik három országa, Skócia, Wales és Észak-Írország is.

A brit közlekedési tárca csütörtök este közzétett részletes ismertetése szerint hat ország – a Dominikai Köztársaság, Eritrea, Haiti, Mongólia, Tunézia és Uganda – a legszigorúbb, vörös kategóriába került át a jövő héttől.

A vörös kategóriába sorolt országokból csak a brit és az ír állampolgárok, illetve a Nagy-Britanniában letelepedési engedéllyel élő külföldiek utazhatnak be, de érkezésük után nekik a brit kormány által kijelölt, őrzött szállodák valamelyikében kell tölteniük a kötelező tíz napos karantént.

E karantén költsége minden egyes beutazó esetében 1750 font (több mint 700 ezer forint), és ezt az utasoknak kell fizetniük.

A zöld kategóriában van a legkevesebb ország: ide tartozik Izrael, Szingapúr, Ausztrália, Új-Zéland, Brunei, Izland, Gibraltár, a Falkland-szigetek, a Feröer-szigetek, az együtt nyilvántartott dél-atlanti Dél-Georgia és Déli-Sandwich-szigetek, a szintén együtt szereplő Szent Ilona, Tristan da Cunha és Ascension szigetei, és jövő szerdától Málta, valamint a vele együtt átsorolt néhány szigetország és brit függő terület.

A 167 országot számláló sárga kategória a legnépesebb.

A brit kormány ide sorolja Magyarországot és – a zöld kategóriába jövő szerdától átkerülő Málta kivételével – az összes többi EU-tagállamot, így a brit turisták legkedveltebb nyaralóhelyei közé tartozó Spanyolországot, Portugáliát, Görögországot, Franciaországot és Olaszországot is.

Portugália egy ideig – az EU-tagállamok közül egyedüliként – a zöld kategóriába tartozott, de e hónap elejétől szintén átkerült a sárga csoportba, miután megugrott az újonnan kiszűrt koronavírus-fertőzések száma.

A sárga kategóriás országokból érkezőknek tíz napot karanténban kell tölteniük, indulásuk előtt egy, érkezésük után két koronavírustesztet kell elvégezniük, és a két angliai szűrővizsgálathoz szükséges eszközöket még indulásuk előtt saját költségükön meg kell rendelniük angliai tartózkodási címükre a brit kormány erre kialakított online felületén.

A brit közlekedési minisztérium azonban csütörtökön késő este ismertetett közleményében megerősítette, hogy „a nyár későbbi szakaszától" mentesíteni kívánja a karanténkötelezettség alól azokat, akik a sárga kategóriás országokból érkeznek, de a koronavírus elleni oltás mindkét dózisát megkapták.

A szaktárca ismertetése szerint ez az enyhítés várhatóan szakaszosan lép életbe, és először azokra vonatkozik majd, akik Nagy-Britanniában élnek.

A tájékoztatás szerint a minisztérium szándékában áll annak az útmutatásnak a visszavonása is, amely nem tiltja ugyan, de nem is javasolja a Nagy-Britanniában élőknek a sárga kategóriába sorolt országok felkeresését.

Forrás: MTI