A már megszületett gyerekeket miért nem támogatja a kormány?

HírKlikk 2019. április 2. 13:44 2019. ápr. 2. 13:44

A kormánynak el kell azzal számolnia, miért nem támogatja a már megszületett gyerekeket – mondta Harangozó Tamás, az MSZP politikusa kedden az ATV Start című műsorában. Beszélt arról is: Pócs Jánosnak le kell mondania!

A nem házasságban született és az egyedülálló szülő által nevelt gyermekekről semmit nem mond a tegnap a parlamentben elfogadott családvédelmi terv, pedig ma minden második gyermek házasságon kívül születik, és félmillió gyermek él egyszülős családban.

„Nekik most kell segíteni, hogy legyen esélyük normálisan felnőni, s normálisan iskolába járni” – hangsúlyozta.

„A Fidesznek kell elmagyaráznia, hogy a mi javaslatunkat, ami mindenkinek segít egy picit, azt miért nem támogatták” – mondta.

A kormány képviselői lesöpörték az MSZP módosító javaslatait a „tizen-x” éve változatlan mértékű családi pótlék megduplázására, a GYES és a GYED jelentős emelésére, és a lakhatási kérdések megoldására is. Elvetették az MSZP azon javaslatát is, hogy a várandóssági pótlékot és az anyasági segélyt egyaránt 150 000 forintra emeljék a jelenlegi 64 125 forintról.

S hogy miért szavazta meg az MSZP mégis a kormány tervét?

„Végre adnak és nem elvesznek ezzel a törvénnyel – indokolta Harangozó, de aláhúzta: a kormánycsomag  „a társadalom többségét tekintve marginális” előnyöket nyújt – például „valakik” olcsóbban vehetnek hétszemélyes autót.

A kormány azonban különbséget tesz gyermek és gyermek között. „Lassan név szerint meg tudjuk mondani, kiket érint majd az a javaslat”, hogy a négygyermekes anyák nem fognak szja-t fizetni, főleg, ha 800 ezer forint bruttó bérük kell legyen hozzá.

Harangozót kérdezték Pócs János fideszes politikusról, aki kazánba zárta roma munkatársát, majd rágyújtotta az ott lévő hulladékot. Harangozó szerint a Fidesz frakcióvezetőjének, illetve elnökének a felelőssége lenne lemondatnia a képviselőt.

„Nem viccelünk ezzel!” – jelentette ki.

Azt mondta, a közéleti szereplőknek napirenden kell tartaniuk a kérdést, mert „ha ebbe belenyugszunk, akkor mi a következő, amibe belenyugszunk?”

Forrás: Hírklikk