A MAZSIHISZ belharcának elvileg vége, de Róna és Heisler tovább vitatkozik

Semmiképpen sem próbálnánk meg állást foglalni a régóta eszkalálódó vitában, ami a MAZSIHISZ-en belüli elvi csatározásról szól. Amit tudni lehet a tényekről: Róna Tamás, a Rabbitestület egy éve megválasztott elnöke a MAZSIHISZ-elnök Heisler András belső publikációra szánt, Róna tevékenységét kritizáló levelét kivitte a közösségi médiába és ott válaszolt a vádakra. Ezzel egy időben, a kormánypropagandista Magyar Nemzetnek adott több interjút is e témában, élesen kritizálva Heisler vezetői kompetenciáját és irányvonalát. Ez utóbbi viszont úgy véli, hogy a zsidó szervezet testülete által meghozott döntések a szervezet álláspontját tükrözik, Róna Tamás pedig szerepzavarban van, aminek motivációját nem ismeri, de azt semmiképpen sem nézheti el, hogy a szervezetet s annak vezetőjét arra méltatlan módon és felületen alázzák folyamatosan. Az egyrészt szerteágazó, másrészt szimplán kétpólusú hatalmi harcnak tűnő történet bemutatására a legegyszerűbb megoldást választottuk – megszólaltattuk mindkét felet, hogy elmondhassa a saját álláspontját.  

Róna Tamás, a Rabbitestület MAZSIHISZ által elbocsátott  elnöke:

– Van-e élet a MAZSIHISZ után?

– A jelen helyzet a következő. Ez az egész válság azért robbant ki és eszkalálódik hosszú hónapok óta a színfalak mögött, mert a MAZSIHISZ nem egy zsidó párt és nem egy cég. Mi egyház vagyunk, amely az örökkévaló igéjét hirdeti. Sajnos, az elmúlt évek során, az a kényes egyensúly, ami a mi egyházunkban jelen volt – eltolódott és sajnos egyértelműen nem az egyházi oldalra. A Rabbitestület valamennyi tagja beszorult a falhoz. Heisler elnök úr és köztem a kapcsolat tarthatatlanná vált, mivel ő engem lejárató levelekkel bombázta a közgyűlés számos tagját. 

– Ön miben látja Heisler András lépésének okát, amivel megszüntette a munkaviszonyát a MAZSIHISZ-nél? Megfogalmazta-e előzőleg Önnek a kritikáját?

– Azt gondolom, hogy rossz a látásmód. Olyan nincs, hogy egy egyházi gondnok elvárja a püspöktől, hogy mit csináljon a templomban vagy a templomon kívül. Ilyen nincs – vagy ha van, akkor az rossz irány. Ez az a rossz irány, amibe hosszú ideje a MAZSIHISZ az elnök vezetésével belekényszerült. Odáig jutottunk, hogy azok az éltető feladataink, amiket az egyház végzett, azok kezdtek el sérülni. S nekem, mint a Rabbitestület elnökének, kötelességem volt először finoman, aztán egyre határozottabban kopogtatni. Bő egy hónappal ezelőtt, az egyik válaszlevelemet feltettem a Facebookom profiljára, ahonnan több sajtóorgánum át is vette. Egyelőre feloldhatatlannak látom ezt a konfliktust, ugyanis bárki is ül a MAZSIHISZ világi elnöki pozíciójában, neki az a feladata, hogy a rabbik munkáját és a közösség életét elősegítse. Ha ebben bárki szereptévesztésbe kerül, akkor az alapjaiban kezdi bomlasztani a szervezet életét. 

– Az Ön kinevezése előtt nem merültek fel ezek a problémák?

– De igen, s a kollégáim kérésére vállaltam el az elnöki pozíciót, mert egyre kilátástalanabbá vált a Rabbitestület helyzete. Megkaptam azt a bizalmat, hogy megpróbáljam a helyes irányba kormányozni a hajónkat. Másfél éven keresztül nem jelentem meg sehol a sajtóban, megpróbáltam diplomatikusan, elegánsan, egy egyházhoz s annak szolgájához méltóan képviselni mindezt. 

– Mi indította arra, hogy kilépve a saját kereteik közül, a világi nyilvánosság elé viszi ezt az erős lángra kapott konfliktust?

– Számos olyan vád ért, amiktől azt éreztem, hogy meghasadt a föld. Például hét éve elindítottam egy kezdeményezést, hogy a kötelezően választható hittanórákra legyen a zsidó hitközségnek is tankönyve. Hatmillió forintos állami támogatásból elkezdtük ezeket a tankönyveket megvalósítani, négy kötet el is készült, ami ott lehetett volna az elnök úr előtt, de ő ahelyett, hogy örülne s kérdezett volna, elkezdett vádaskodni.  

– Nem ez az Ön által is említett s feltételezhető kormányzati pozícionálódás, állami támogatás válthatta ki többek között a vitát s az egyensúly megbillenését? 

– Ha most idehívhatnám Erdő Péter bíboros urat vagy Szabó püspök urat vagy Fabiny püspök urat és négyen kapnánk meg ezt a kérdést, akkor az gondolom, hogy mindegyik történelmi egyház vezetője azt mondaná önnek, hogy ne felejtsük el, hogy a történelmi egyházakat a rendszerváltás óta – legyen az bal- vagy jobboldali kormány – az állam tartja fenn. Ha ezt az alapelvet elfelejtjük, akkor nagyon rossz helyzetbe kerülünk. Egy egyház nem politikai párt és nem végez szabadságharcot, az nem a mi dolgunk. Az viszont igen, hogy ellássuk, segítsük a rászorulókat. Ki kell jelenteni, hogy bármilyen kormány vezesse Magyarországot, az elemi érdeke a társadalomnak, hogy a közösségi feladatokat ellátó nagy egyházak egy jó kommunikációs térrel rendelkezzenek. Ha valaki ezt nem érti meg, akkor nem érti, hogy ez a történet miről szól. 

– Ezek szerint, a konfliktus fennáll Önök között?

– Olyannyira, hogy Heisler elnök úr a magyar kormánynál, de továbbmegyek, az izraeli kormánynál teljesen megszűnt létezni, persona non grata-vá tette a MAZSIHISZT. Ez nem az, ami működhet. Az ember tévedhet, és ha azt mondja, mea culpa, akkor mindig akad segítő kéz. De az nem működik, hogy másfél éven keresztül illegitimnek tekinti a Rabbitestületet. 

– Valami mégis elvezetett odáig, hogy most felmondta az Ön munkaviszonyát a MAZSIHISZ-nél. Ön szerint micsoda?

– Fordítanék a történeten. 2013-ban jött a Veritas Intézet Szakály Sándorral, jött a Sorsok Háza és jött a Szabadság téri megszállási emlékmű – ekkor indult el az a szabadságharc, amit Heisler elnök úr meghirdetett. 

– Azért ezek a témák nem csak a MAZSIHISZ-en belül, de a közéletben is elég nagy vihart kavartak.

– Van egy kiváló tudósunk, Haraszti György professzor. Ő lett a Holokauszt Dokumentációs Központ kuratóriumának elnöke. Amint érezhető volt, hogy Heisler elnök úr vastag falakba ütközik és nem tud a Veritas Intézettel és az azt vezető Szakály Sándorral közös nevezőre jutni, akkor Haraszti professzor úr, mint korunk egyik legmeghatározóbb zsidó történészprofesszora kitalált egy szenzációs ötletet, hogy a Veritas Intézettel közösen kiadnak egy kötetet, amelyben tisztázzák a történelmi tények alapján, hogy mi történt. S tudja mi történt?  

– Nem.–- A Zsidó Egyetem, amire hivatalosan semmilyen joghatósága nincs az elnök úrnak, hozott egy olyan határozatot, hogy azonnali hatállyal felmentik a professzor urat az összes állásából és teljesen ellehetetlenítették őt. Ahelyett, hogy fehér asztalnál, egy finom üdítő és egy finom sütemény mellett, megpróbálták volna mindezt megbeszélni az érintettel és ha nincs jobb ötlete, akkor egy nála okosabb embernek a véleményére adva, fejet hajtott volna. Nem ez történt. Mondom a második tételt, a Sorsok Háza. Azt gondolom kutatóként, hogy ha van véleményünk egy témáról, de nem kritizálni szeretném, mert építő embernek nem ez a feladata, hanem hogy a másikban felismerje önmagát. S ha ez igaz, akkor 2013-ban a MAZSIHISZ vezetőségének kutya kötelessége lett volna a magyarországi legkiválóbb történészeket felkérni, bevonni a külföldi holokauszt-múzeumok vezetőit, egy pár ezer oldalas szakmai anyagot összeállítani és letenni az asztalra, mondván, hogy mi a saját erőnkből idáig tudtunk jutni – és nem kritikát mondani.  

– Bárhonnan is nézzük, a Sorsok Háza egy totális és többmilliárdos kormányzati kudarc lett, amihez semmi köze a MAZSIHISZ-nek, sem más zsidó szervezetnek – mondjuk egyet kivéve.

– Én 2013-ról beszélek. Azt most válasszuk le erről, hogy a későbbi évek konfliktusai hova juttatták ezt a helyzetet. Én azt bátorkodom mondani, hogy egy egyháznak szerintem ilyen teret méltó lett volna felemelni. 

– A Szabadság téri emlékművet, ha már említette, miként illeszti ebbe a gondolatsorba?

– Én az előző két témával kapcsolatban jeleztem a véleményemet, egyikben sem hallgattattam meg. A harmadikkal nem nagyon volt módom foglalkozni, természetesen tudtam a dologról. Ezt a három témát hozta fel 2013-ban a MAZSIHISZ kongresszusán Heisler elnök úr, onnantól datálódik ez a szabadságharcosi mivoltja.

– Az elbocsátásáról szóló közleményben belső vizsgálat indításáról is szó volt. Ezek mire irányulnak? Ha jól vettem ki, azt igyekeznek kideríteni, hogy milyen erők állnak – ha állnak – Ön mögött. Ön mire gondol ezzel kapcsolatban?

– Heisler elnök úr az elmúlt években nyíltan kitette a MAZSIHISZ-en kívülre a magyarországi autonóm ortodox zsidó egyházat, amelyért a mai napig vérzik a szívem. Ugyanígy háborút vív egy másik zsidó felekezettel, az EMIH-hel, amit megint nem tudok értelmezni és az elmúlt időszakban a saját neológ rabbikarát lehetetleníti el. Szerintem ez mind tudatos.

– Értem, de a válaszát azért várnám a kérdésemre – van Ön mögött egy befolyásoló erő?

– Nem furcsa, hogy egy ilyen vizsgálatot a munkaszerződés felmondása után indítanak el? Meg kellene, hogy előzze a felmondást és ha bármilyen eredményre jutnak, utána lehet egyáltalán egy munkaszerződést megszüntetni. 

– Tehát Ön szerint, ennek a vizsgálatnak semmi alapja sincs?

– Amit én a felmondásban megkaptam, az az, amit említettem. Ebben hivatkozásként az szerepel, hogy olyan témákat vittem a külvilágra, amik a szervezetnek kárt okoztak. Ha most arra kíváncsi, hogy egy plágiumvád is született velem szemben – ezzel párhuzamosan...

– Köszönöm, hogy említi, készültem a kérdéssel.

– Természetesen, nem bújok el semmi elől. Nagyon aggályosnak tartom, hogy három olyan ember kapja meg véleményezésre az én szakdolgozatomat, akik közül egyik sem rendelkezik semmilyen gyakorlati tapasztalattal. Olvastam természetesen a vádakat és már felvettem a kapcsolatot Schőner Alfréd emeritus rektor úrral, aki 22 éven keresztül rabbiként adta meg az egyetemi rangot a 144 éves intézménynek és az ő iránymutatása alapján kérték be a kérdéses dokumentumokat. 

– Akkor mindennek mi lehet az alapja, ha nincs semmi alapja?

– Az, hogy besározzák a nevemet. Az elmúlt időszakban Heisler elnök úr vádjaira válaszolok, pontról-pontra folyamatosan. Erről szólt a két legutóbbi levelem is.

– Na de ezek azért annál súlyosabb vádak, hogy legalább az indokát ne határoznák meg. 

– Szeretném kategorikusan kijelenteni, hogy egzakt vádakat ebben a témában csak rabbik tehetnek. Jelen esetben, három kiváló hebraistáról beszélünk, akik kritikával illették a szakdolgozatomat, de egyikük sem rabbi – az ennek megfelelő tudással és törvényi felhatalmazással.

– Ezzel együtt, van-e sejtése arról, hogy mit kifogásolhatnak az említett dolgozatban?

– Úgy vélem, hogy ez az az időszak, amikor az elnök úr l’art pour l’art gyakorolja a hatalmát és teljesen mindegy, hogy van rajtam sapka vagy sem.

– Megértem az álláspontját, de árulja el, hogy mivel vádolják igaztalanul, tényszerűen mit hoznak fel Önnel szemben. Persze, ha nem akar erről beszélni, akkor nem erőltetem tovább.

– Dehogynem akarom, hát erre mondtam, hogy az elmúlt másfél évben az is baj volt, ha egy széket arrébb toltam.

–Tehát...?

– Nos, itt le van írva, hogy milyen idézeteket használtam, kitől és miért nem tüntettem fel. Tehát erre azt válaszolnám, hogy a ’90-es évek végétől, amikor a rabbiképzőt átvette Schőner professzor úr, ebben az időben modern kori, magyar nyelvű, tudományos könyvek a rabbinikus tudományok témájában nem voltak, vagy ha igen, elenyésző számban. Ebből kifolyólag, az órákon jegyzetekből dolgoztak a tanárok, olyan jegyzetekből, amikből később, 5-10-15 év múlva könyvek születtek. Ebben az időben mi gőzerővel jegyzeteltünk és amiket használtunk, azok a szent szövegek voltak – így használtuk a Tórát, a Tanachot, a Talmudot. Az előadó professzoraink pedig hozták a saját tudományos jegyzeteiket, amiket ők dolgoztak ki. Én, amikor az anyagaimat minden évben egy-egy diákköri tudományos konferenciára vagy egy-egy előadásra összeállítottam, akkor mindig ezekből a jegyzetekből merítettem. De ez bő húsz évvel ezelőtti történet. Ezt a mostani egyetemi vezetés, ami másfél éve látja el ezeket a feladatokat, a 2020-as tudományos feltételekben ők em tudhatják, de nem is feladatuk. Azt gondolom, hogy ezt egy ember tudja leginkább eldönteni, aki 22 éven át volt rabbiként az egyetem vezetője, mint már említettem. Valószínűleg bírósági pert fogok indítani azok ellen a hölgyek és urak ellen, akik a szakdolgozatomat kiadták.

– Végül felmerül a kérdés, hogy miért a köztudottan kormánypropagandista Magyar Nemzethez szaladt több interjút is adni, amit többen árulásként – is – értelmeznek. Mi erre a válasza?

– Tökéletesen igaza van. Erről annyit mondanék a nagy nyilvánosság előtt, hogy próbálkoztam másfelé is, nem jártam sikerrel. 

– Többször említette az EMIH-et. Velük milyen a kapcsolata?

– Én minden olyan zsidó közösség felé, ami vagy hosszú-hosszú évszázadok óta dolgozik azon, hogy jobbá tudjuk tenni azt a hazát, ami valamennyiünknek fontos, vagy azok a közösségek, amelyek gőzerővel dolgoznak azon, hogy legyen a zsidó életnek egy reneszánsza, én mind a két irányt partnernek tekintem. Ez persze messze nem azt jelenti, hogy mindenben egyetértünk, de azt gondolom, hogy ha párbeszéd van, ott mindig vannak értékek. Gondoljon bele mondjuk a protestáns egyházon belül a református és az evangélikus közösségek munkájába: ez a két különböző egyház igazi testvéri figyelemmel segíti egymást. Én azt gondolom, hogy ez normális dolog. Ami fontos a magyarországi zsidóságnak, azt igenis meg kell tudnunk beszélni.  

– Amint említette, a többi történelmi egyház sem tud függetlenedni a politikától, az pedig érthető, ha egy kényes egyensúlyt nehéz fenntartani, de talán az sem egészséges, ha egy egyház a politikától erősen függ. Főként anyagilag. S az sem mellékes, hogy az egyházak és a politika közti mezsgyét mennyire érdemes szűkre vagy tágra szabni – ebben, gondolom, vannak véleménybeli különbségek a MAZSIHISZ irányvonalát tekintve?

– Igaza van, ezt a kérdést fel kell, hogy tegyük, de ha az általános igazságokat, amikről már beszéltünk, megállapítottuk, akkor innentől kezdve, a különböző részeket kell megvitatni és ott kell ezeket a határokat erőteljesen kijelölni. Itt érdemi választ általánosságban megfogalmazni már nem lehet, a különböző részegységeket kell külön-külön megvizsgálni és ott kell egy-egy irányadó elvet felállítani.  

Minderről Heisler András, a MAZSIHISZ elnöke:

– Ön miként látja azt a folyamatot, ami a csütörtöki közleményükben nyilvánosságra hozott döntéshez, azaz Róna Tamás elbocsátásához vezetett? 

– Először is, hadd fejezzem ki nagyrabecsülésemet, hogy van egy olyan média, amely mindkét felet meghallgatja. Nyilvánvaló, hogy ez nagyon szomorú korszaka a magyar zsidóságnak – én legalábbis mindenképpen így élem meg. Az egész egy korábbi vezetőségi üléssel indult, amelyen vezetőtársaim kritikákat fogalmaztak meg Róna Tamás tevékenységével kapcsolatban. Én ezeket magyarországi rabbijainknak egy belső levélben összegeztem, amiben különböző kérdéseket tettem fel nekik, s ez a levél Róna Tamás vagy barátai által kikerült a nyilvánosságra. A választ ő a Magyar Nemzet hasábjain keresztül adta meg, szinte nyílt levél formájában, ami súlyos hiba volt. 

– Ha jól értem a szavai hangsúlyát, ezzel a legkevésbé sem ért egyet.

– Olyannyira nem, hogy levelére nem is voltam hajlandó válaszolni. Úgy gondoltam, hogy a Magyar Nemzeten keresztül nem fogok vitatkozni senkivel.

– Egyértelmű. Mik voltak ezek az alapvető kifogások, amik felmerültek Róna Tamással szemben?

– A nyilvánosságra hozott levélben elolvasható, nem kívánnám megismételni. A felmondásnak nem ez volt az oka. 

– Ossza meg velünk.

– A munkakapcsolat megszüntetésének alapvető oka, hogy a MAZSIHISZ alkalmazottjaként, senki sem szidhatja parttalanul saját szervezetét, senki nem gyalázhatja a saját szervezetének elnökét – ez nem fér bele a munkavállalói magatartásba. Rabbijaink a MAZSIHISZ munkavállalói, a velük való párbeszéd, vita helyénvaló dolog és nagyon sok kérdésben ennek a párbeszédnek helye van közösségünkben. A vitától soha nem féltem, de a döntő szót a MAZSIHISZ legfőbb döntéshozó szerve, a közgyűlésünk hozza meg. Az elmúlt időszakban több olyan döntés született ebben a 120 tagú testületben, amelyeket a rabbik többsége ellenében, támogatott a közösség, de úgy gondolom, hogy a demokrácia így működik. A konfliktust én valahonnan innen eredeztetem. 

– Nem kívánom szembesíteni Róna Tamás szavaival, viszont elengedhetetlen kikérnem a véleményét az ő álláspontjára reflektálva. Az ő szavaiból úgy vettem ki, hogy toleránsabban viszonyulna a politikai léthez, Ön pedig túl merev távolságot tart a kormánytól. Nem tisztem ebben dönteni. Mi az Ön álláspontja? Be kell hódolni a politikának vagy sem? Róna rabbi három példával is igazolva látta ezt – a MAZSIHISZ szerinte helytelen viszonyulását a Szakály Sándor vezette Veritas Intézethez, a Sorsok Háza-projekthez, valamint a Szabadság téri háborús emlékműhöz.

– Először tisztázzuk a MAZSIHISZ alapstruktúráját. Ebben a világi vezetés irányítja a szövetség érdekképviseletét, gyakorolja a szervezet vezetését. A rabbik dolga a vallási felügyelet biztosítása, a hitélet fenntartása és a hitéleti szolgáltatások biztosítása. Ha az érdekképviseletet és a hitéletet megkevernénk, az a neológia 160 éves gyakorlatától való eltérés lenne. A neológia a jelenlegi struktúrában hozta létre – a többségi társadalommal szimbiózisban – azokat az értékeket Magyarországon, amelyekre mindannyian ma is büszkék lehetünk. A világi vezetés tradícióját ezért meg kívánjuk őrizni.

– Ő ezt pont fordítva látja.

– Ezzel tisztában vagyok, de ez egy téves megközelítés, két okból is. Az egyik, hogy szembemegy a neológ hagyományokkal. A másik probléma, hogy a szervezetet csak legitim kormányzással lehet irányítani. A legitimitást pedig választás útján lehet elnyerni. A MAZSIHISZ-ben legutóbb egy éve volt vezetőség- és elnökválasztás. Ez utóbbi során, bő 70 százalékos támogatással kaptam megbízatást a közgyűléstől. Tehát praktikusan Róna Tamásnak sem tiszte, sem feladata, sem tehetsége nincs arra, hogy politikai kérdésekben és a közösség érdekképviseletében eljárjon. Bárki, ha kritikája, véleménye van, megteheti. Ajtóm a szó szoros értelmében nyitva áll, aki akar, bejöhet hozzám. De rabbijaink a közgyűlésben nem választott képviselők, hanem delegáltak. Ha valaki ismeri a demokráciát, az pontosan tudja a különbséget.

– Ő ezt a konszenzust igyekszik valamilyen okból megrengetni? 

– Feltehetően, s hogy milyen okból, arra többféle elképzelés is van, de nem szeretnék vádaskodni. Fontos tudni, hogy az általa kifogásolt képviseleti merevséget, távolságtartást, minden esetben vezetőségi, vagy közgyűlési döntésekkel erősíttettem meg. Amiben s amivel képviselem a MAZSIHISZ-t – és ez adja a legitimitást – a közgyűlésen megvitatjuk és döntést hozunk róla. Amikor a Sorsok Háza, a Szabadság téri emlékmű kapcsán bojkottot hirdettünk a kormány emlékezetpolitikája miatt, az nem Heisler András magánszáma, hanem egy közgyűlési döntés következménye volt. 

– Ennek a konfliktusnak lehet az is az alapja, hogy a politika próbálja betolni magát a MAZSIHISZ-be?

– Róna Tamás egy hamis világképben él és nem a valóságnak megfelelően látja a világot. Talán ennek tudható be, hogy a nyilatkozatai hemzsegnek a valótlan állításoktól. S hogy miért gondolja magát annak, aminek, miért talál ki valótlan történeteket, hamis állításokat, nem tudhatom. Mindenesetre, sok külső szemlélőnek olyan érzése támadt, mintha közösségünkbe valaki kívülről próbálna belenyúlni, s Róna ebből hamis következtetéseket vonna le. 

Azt azonban mindenképpen megjegyzem, amikor valaki egy olyan bonyolult struktúrájú szervezetet vezet, mint a MAZSIHISZ, akkor nagyon pontosan ki kell jelölnie az irányokat, a határokat, miközben a magyar kormánnyal konszolidált együttműködésre kell törekedni. Ezt tesszük és ennek a kooperációnak rengeteg pozitív eredménye van, kezdve a Rumbach utcai zsinagógától a szeretetkórház felújításáig, a temetőkig és sorolhatnám tovább.     

– Megkerülhetetlen a kérdés, hogy a szakdolgozatával kapcsolatos vád, miszerint plágium volna, miért pont most, a konfliktus idején bukkant fel? 

– Hogy miért pont most, borzasztó egyszerű. A kérdésben rejlő kérdésre a válaszom: nem megrendelésre készült. Az egyetemen egy hallgató diplomamunkáját írta és ebben a forrásokat kívánta megjelölni. Talált két azonos tartalmú forrást és rákérdezett, melyiket írja be a dolgozatába. Az egyik Róna Tamás húsz évvel ezelőtti diplomamunkája volt, a másik Oláh János egyik tankönyve. Az egyetem, amikor megkapta ezt a kérdést, megvizsgálta Róna Tamás diplomamunkáját és készített egy ötoldalas szakvéleményt, amelyben tételesen leírja azokat a részeket a diplomamunkából, amelyek szó szerinti jelöletlen másolások más forrásból. Háromnegyed oldalon keresztül jegyzi tételesen, hol vannak a szó szerinti egyezések. Az összegzés eredménye szerint, Róna magyar nyelvű diplomamunkájában – mert van egy héber nyelvű is – keresni kell azokat a mondatokat, amelyek nem jelöletlen másolatok. A vizsgálóbizottság egyértelműen megállapította, az egész diplomamunka egy plágium. A hír megrázta a MAZSIHISZ vezetőségének tagjait, s alma materének munkatársait is. 

– A bizottság ennek meghatározásában kompetens? Ugyanis felmerült érvként Róna Tamás részéről, hogy csak rabbi értékelheti, minősítheti a nevezett anyagot. 

– Nála többszörösen nagyobb tudású, szakmailag kompetens tudósok vizsgálták meg és írták alá a jelentést. A bizottság tagjait úgy választották ki, hogy függetlenségükhöz ne férhessen kétség, véleményük megfellebbezhetetlen. Nagy bátorság, vagy mérhetetlen butaság kell a részletekre kitérő értékelésük megkérdőjelezéséhez. Az egyetemi diplomamunkákat pedig nem a rabbik, hanem az egyetem hivatott elbírálni.