A Mi Hazánk Gyurcsány Ferenc kizárását követeli a közéletből

HírKlikk 2020. november 4. 16:30 2020. nov. 4. 16:30

Gyurcsány Ferenc és más „kommunista vezetők" közéletből való kitiltása érdekében alaptörvény-módosító javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek a Mi Hazánk Mozgalom – jelentette be a párt alelnöke szerdán Budapesten.

Novák Előd a Szabadság téren, a Szovjet hősi emlékmű előtt megtartott sajtótájékoztatón közölte, követelik az állambiztonsági múlt, az ügynöklisták feltárását, a volt pártállami vezetők elszámoltatását, illetve a „kommunista luxusnyugdíjak" megvonását is.

Szorgalmazzák a „kommunista megszállási emlékmű" eltávolítását a Szabadság térről, és áthelyezését a szoborparkba vagy egy temetőbe, a helyére pedig a Trianon-emlékmű helyreállítását – tette hozzá.

A politikus úgy vélekedett, hogy az elmúlt 30 év, az MSZP- és Fidesz-kormányok közös szégyene, hogy még mindig nem történt meg az állambiztonsági múlt, így többek között az ügynöklisták feltárása. A pártállami diktatúra vezetőinek nemhogy az elszámoltatása nem történt meg, de át is mentették a hatalmukat – mondta. Hozzátette, „így a KISZ Központi Bizottságának titkári tisztségéből az állítólagos rendszerváltás után miniszterelnöki székbe is ülhetett Gyurcsány Ferenc".

Novák Előd szerint, lengyel mintára egy olyan lusztrációs törvényre lenne szükség, amely megtisztítja a közéletet azoktól, akik az előző rendszer vezetőiként közreműködtek a magyar nép elnyomásában, a kommunista diktatúra fenntartásában.

Felidézte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök nemrég úgy fogalmazott: a Szabadság tér egyik oldalán áll a német, a másikon a szovjet megszállás emlékműve. Szerinte ennek ellenére, kettős mércét alkalmaznak a két emlékmű esetében. Ugyanis a szovjet emlékművön az elvileg tiltott kommunista önkényuralmi jelképek megjelenítése olyan, „mintha a tér másik végében egy hatalmas horogkereszt állna, dicsőség a szövetséges német hősöknek felirattal" – fogalmazott.

Novák Előd szerint, a Szovjet emlékmű helyére a Szabadság téren azt a Trianon-emlékművet kellene felállítani, amelyet 1945-ben a benyomuló szovjet csapatok romboltak le .

Forrás: MTI/Hírklikk