A munkaadók nem emelnék a minimálbért

HírKlikk 2020. november 24. 19:10 2020. nov. 24. 19:10

A jövő évi minimálbéremelés tervezete teljesen elúszhat, mert a munkáltatók nem látnak erre lehetőséget.

A Népszava számol be arról, hogy a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumának keddi ülésén az derült ki, hogy nem látnak lehetőséget a minimálbér jövő évi emelésére a munkáltatók, a szakszervezetek viszont reálbér-növekedést szeretnének elérni.

Az ülésen részt vett Palkovics László, innovációs miniszter is, de nem közölt hivatalos kormányzati álláspontot.

Tavaly és idén a kétéves bérmegállapodásnak köszönhetően, nyolc-nyolc százalékkal nőtt a minimálbér és a szakképzetteknek fizetendő garantált bérminimum: előbbi jelenleg bruttó 161 ezer, utóbbi 210 600 forint. 

„Az idei nyolc százalékos béremelést a munkaadók úgy fizették ki, hogy azt feltételezték: a termelékenység, az infláció és a járulékcsökkentés alakulása épp kiadja ennek fedezetét” – hívta fel a figyelmet Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke, aki szerint azonban ez nem így történt.

Ugyanis az infláció a Pénzügyminisztérium legfrissebb adatai szerint 3,3 százalék lesz az idén, miközben a termelékenység 5,2 százalékkal csökken. Egyedül a szociális hozzájárulási adó mérséklődött – az előzetesen tervezettnek megfelelően – két százalékkal.

„Mindezeket összeadva látszik, hogy a vállalkozásoknak nem áll rendelkezésükre forrás a jövő évi béremelésre” – jelentette ki Rolek és hangsúlyozta, hogy ebben a munkáltatói szervezetek egységes álláspontot képviselnek.

Mivel azonban nem szeretnék kizárni, hogy változni fog a gazdasági helyzet, ezért azt javasolják a munkáltatói szervek, hogy ne most, év végén próbáljanak megállapodni egy januártól érvényes minimálbér-emelésben, hanem majd akkor, amikor már tisztábban lehet látni, hogyan megy előre a gazdaság.

„Vannak bizonyos gazdasági folyamatok, amelyeket figyelembe kell venni a béreknél is, az emeléshez előbb a termelékenységnek kell javulnia” – állapította meg Rolek.

Forrás: Népszava