A németek a 2009-esnél is nagyobb válságtól tartanak

HírKlikk 2020. április 2. 21:25 2020. ápr. 2. 21:25

Tíz jó év után, az idén ismét recesszióba süllyed a német gazdaság a koronavírus-járvány miatt, és a visszaesés mértéke meghaladhatja a legutóbbi nagy válság legsúlyosabb évében, 2009-ben regisztrált szintet – mondta a német gazdasági miniszter csütörtökön, Berlinben.

Peter Altmaier a világjárvány várható gazdasági hatásairól készített első hivatalos kormányzati számításokat ismertető sajtónyilatkozatában kiemelte, hogy az év első két hónapjában még növekedett a német gazdaság, a márciussal kezdődött időszakban viszont lehetnek olyan hónapok, amikor nyolc százalékot meghaladó mértékben csökken a gazdasági teljesítmény.

A mélypont valószínűleg májusban lesz, az év második felében pedig fokozatosan stabilizálódhat a helyzet. Azonban az Európai Unió legnagyobb gazdasága a várható javulással együtt is elérkezik a növekedés minden eddiginél hosszabb, tízéves szakaszának a végéhez, és így 2020 a recesszió éve lesz.

A visszaesés mélységét még nem lehet megbecsülni, de igen valószínűnek tűnik, hogy a hazai össztermék (GDP) csökkenése meghaladja a 2009-es 5,7 százalékot. Ez „elég súlyos", de ha év közben stabilizálódik a helyzet, akkor nem igazolódnak be a legpesszimistább várakozások – mondta a miniszter, utalva arra, hogy az egyik legtekintélyesebb német gazdasági elemző intézet, a müncheni ifo 20 százalék körüli GDP-csökkenést is elképzelhetőnek tart.

Peter Altmaier aláhúzta, hogy a kormány senkit nem hagy magára. Az egyéni vállalkozóknak, a kis- és közepes méretű cégeknek és a nagyvállalatoknak is kidolgoztak válságkezelő programokat, amelyekkel mintegy 750 milliárd eurót (275 ezer milliárd forint) mozgatnak meg.

Ezek a programok viszont csak a járvány közvetlen hatásainak ellensúlyozására szolgálnak, pedig arról is gondoskodni kell, hogy a német gazdaság a járvány után minél gyorsabban és minél nagyobb lendülettel „átsartoljon". Ezért a kormány már dolgozik is egy újabb programon, amely gazdaságélénkítő intézkedésekből áll – mondta a miniszter.

Ugyancsak csütörtökön Berlinben, egy másik tájékoztatón, Olaf Scholz szövetségi pénzügyminiszter a formálódó új csomaggal kapcsolatban nagyszabású állami beruházásokat helyezett kilátásba. Mint mondta, most a járvány közvetlen hatásaival kell foglalkozni, stabilizálni kell a vállalkozásokat és meg kell őrizni a munkahelyeket. Viszont amint ismét beindul a gazdaság, a fellendülést kormányzati eszközökkel is támogatni kell, és ebben „szerepe lesz a jelentős beruházási tevékenységnek és annak, hogy a szociális államot nem leépíteni, hanem megerősíteni, kiépíteni kell".

A pénzügyminiszter arról is szólt, hogy az állami fejlesztési bank (KfW) válságkezelési hitelprogramjának megindítása, március közepe óta, 1800 támogatási kérelem érkezett. Az igényelt hitelek összértéke 9 milliárd euró. A KfW mintegy 1500 kérelmet dolgozott fel eddig, és azzal számol, hogy a következő hetekben legkevesebb 50 milliárd eurót helyez ki a koronavírus-járvány közvetlen hatásainak enyhítését szolgáló hitelek keretében.

A német GDP tavaly 0,6 százalékkal nőtt. A kormány a legutóbbi, még a koronavírus-járvány előtt készített előrejelzésében egy százalékos növekedést jósolt 2020-ra.

Forrás: MTI/Hírklikk