A nemzetközi rendezvényekhez való elköteleződés előtt legyen kötelező a népszavazás!

Lendvai Ildikó 2019. december 1. 06:40 2019. dec. 1. 06:40

Tudom, épp a legkeményebb ellenzékieknek vannak a legkomolyabb aggályaik a főváros-kormány tárgyalásokat illetően. Vagy azért, mert úgy érzik, hogy ezzel a kormányt is legitimáljuk. Vagy azért, mert – helyesen – egy szavukat sem hiszik, viszont nem bíznak abban, hogy ki tudjuk kényszeríteni az ígéretek megtartását (ebben szerintem tévednek). Vagy egyszerűen elegük van a megalomán sportberuházásokból.

Nekem is elegem van, és a többi aggályt szintén fontosnak tartom. Mégis azt hiszem, most helyes volt nem eleve nemet mondani, hanem feltételeket szabni. Főleg azért, mert önmagában a „nem"-nek semmilyen konzekvenciája nincs: az állami telken, kiemelt állami beruházásként, mindenképpen megépíthetik azt a nyüves stadiont.

Nekünk ezzel szemben nem jogi, hanem politikai eszközeink vannak. Annyi és olyan erős, amekkora politikai bázisunk van egy adott döntés mögött.

Márpedig a (nem mameluk) közvélemény-kutató adatai szerint nagy többsége (78 százalék a saját szavazóink között is) annak van, hogy legyen atlétikai vb és stadion, de nem a kormány kénye-kedve szerint, hanem a feltételek teljesítése esetén.

Kényszerítő, tömeges akarat tehát e mögött sorakoztatható fel, nem beszélve legalább az általunk vezetett kerületek (Ferencvárosra is kiterjedő) egységéről. Ennek van nagy többsége a pártot nem választók között is, tehát csak ezzel lehet új híveket szerezni 2022-re.

De persze hülyének sem kell lenni. Sőt, tilos, mert balekokat sem választanak meg. Ezért szerintem a tárgyalásokon például a következőkhöz kell ragaszkodni:

1. A 5 feltétel nem javaslat, valóban FELTÉTEL. A kivitelezésük módjáról, annak garanciáiról tárgyalni lehet, mazsolázni közülük nem.

2. Van a tárgyalásoknak határidejük. Karácsony Gergely nagyjából két hetet jelölt meg. Ha addig nincs megnyugtató megegyezés, megy a telefon a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnökének: sajnáljuk, de a kormány hibájából Budapest így nem tudja támogatni a rendezvényt.

3. Igenis kell kormányhatározat – például a jövő évre – az egészségügyre biztosított összegek költségvetési átcsoportosításáról – ahogy Horváth Csaba felvetette. Nincs duma arról, hogy ők már mennyit költöttek a budapestiek egészségére – ne tessék minden mást ideszámolni, a kerületenként átlag 2,2 milliárd most a szakrendelőikhez, háziorvosi hálózatukhoz, CT-jükre megy. (Gulyás maga vallotta be, hogy tíz kerületben nincs tb-finanszírozott CT, még annak a működését sem finanszírozza a tb, amit például Angyalföld a saját pénzéből vett.)

4. Figyeljünk a többi feltételre is: a zöld beruházásokra, a Tarlóssal kötött megállapodás betartására, amely plusz 80 milliárdot jelent a metróra.

5. Sürgősen meg kell szervezni a vb költségeinek, szerződéseinek ellenőrzését végző szakmai testületet, „Budapest őrszemeit", akik minden papírba belenézhetnek, és nyilvánosságot biztosítanak. A költségvetés pénze is a mi pénzünk..

6 Gyanús nekem ez az Orbán-vizit a NOB vezetőinél. Melegen támogatom Pikó András kezdeményezését: monstre nemzetközi rendezvényhez való elköteleződés előtt legyen kötelező a népszavazás.