A Néppárt fejére nőtt az Orbán-probléma

HírKlikk 2020. február 10. 12:07 2020. feb. 10. 12:07

Az EUobserver szerint az Európai Néppárt küszködésében, hogy mitévő is legyen Orbán Viktorral, a politikai főáramlat mélyebb gondja jelenik meg, mindennél ékesebben illusztrálva, a közép és a populista szélsőség harcát – írja a cikket szemléző Népszava

A szerző szerint, az a bizonytalanság tükröződik vissza, hogy esetleg napjaink fő ellentéte ma már nem is a jobb- és a baloldal, hanem a nyílt társadalom mellett érvelő haladó erők, valamint a zárt rendszereket pártoló nacionalisták között húzódik. Mindenesetre az EPP a minap érvényben hagyta a Fidesz felfüggesztését, mert mélyen megosztott a magyar párt további sorsát illetően. Vonatkozik ez a CDU-ra is, miközben a CSU egyre inkább szembefordul a magyar vezetővel a Weber-ügy miatt.

Orbán elképzeléseit övezi némi tisztelet a kereszténydemokraták soraiban, még akkor is, ha sokan nem értenek egyet a gyűlölettel teli retorikával. A politikus viszont megint csak kirohant, azzal vádolva a konzervatívokat, hogy azok túlságosan is törleszkednek a baloldalhoz és a liberálisokhoz. Ismét azzal fenyegetődzött, hogy átáll egy rivális pártcsaládhoz. A Néppárt ernyőszervezet, csak éppen az évek folyamán, a fejére nőtt az Orbán-probléma. De azért védi a Fideszt a szankcióktól. És az is igaz, hogy jól jön neki a 12 magyar EP-képviselő, noha közben a kormányfő elűzte a CEU-t és nem fogta vissza a gyűlöletkeltést sem. Hiábavalónak bizonyultak a remények, hogy majd Tusk megfékezi.

Orbán végig igen pragmatikus: lehetőleg maradna a legerősebb parlamenti csoportban, de ha ez nem megy, akkor kell keresni egy másik frakciót, hogy annak az élére álljon. Támaszkodhat Salvinira, Le Penre, egy-két közép-európai szövetségesre, valamint feltehetőleg a PiS-re is, bár itt belezavarhat az orosz kapcsolat. 

Forrás: Népszava