A NER nem tévészékházban való fetrengéssel dönthető meg

Puzsér Róbert 2019. március 15. 09:50 2019. márc. 15. 09:50

Miközben az úgynevezett Demokratikus Koalíció még csak jelöltet sem állít Budapest élére, miközben a Momentum Mozgalom vezetői a szocialisták asztaláról lehulló polgármesteri, alpolgármesteri, képviselői és felügyelőbizottsági pozíciókon osztozkodnak, s elővigyázatosan titkolják saját tagságuk és a közvélemény elől, hogy a fővárosban szövetségre léptek a régi baloldallal, miközben Karácsony Gergely ezredszerre gondolja meg magát, hogy Zugló vagy Budapest polgármestere, a Párbeszéd vagy az MSZP elnöke, a magyar vagy az európai parlament képviselője, Magyarország minisztere vagy miniszterelnöke kíván-e lenni, miközben az az MSZP próbál visszalopakodni Budapest élére, amely lezüllesztette, kifosztotta és Orbán Viktor markába lökte az országot, a legnagyobb ellenzéki párt, a Jobbik Magyarországért Mozgalom úgy döntött, hogy személyemet és programomat, a Sétáló Budapest tervét támogatja Tarlós Istvánnal szemben az őszi főpolgármester-választáson.

Terveim szerint idén májusban az LMP-vel és a Jobbikkal közösen világos és korrekt ajánlatot teszünk a budapestieknek.

Célunk egy olyan szemlélet és koncepció felmutatása, amely képes átemelni Budapestet a huszonegyedik századba. Nem a következő miniszterelnöknek, nem Orbán Viktor kihívójának a személyét nevezzük meg, nem újabb polgárháborús frontot nyitunk: Budapest nem lehet a korrupt és rossz képességű szocialista elit ugródeszkája a még több hatalomhoz.

Kompromisszumkészséget és nyitottságot kívánunk tanúsítani, normális életet kívánunk teremteni egy lakható, sétálható, kerékpározható, zöld és emberi léptékű nagyvárosban.

Meggyőződésem, hogy a nemzeti együttműködés rendszere nem tévészékházban való fetrengéssel, nem füstbombák hajigálásával, nem fehér sapkás szelfikkel, hanem általános és országos sztrájkkal vagy programalapú, ügyek mentén szerveződő választási koordinációval dönthető meg – leginkább pedig azzal, hogy az ellenzék tagjai Orbánnál és hűbéreseinél jobb minőségű alternatívát kínálnak.

Nem a hatalomért, hanem a városért, az országért, a magyarok jövőjéért.