A Pátkai-tározóból pótolnák a Velencei-tó vizét

HírKlikk 2021. szeptember 24. 09:28 2021. szept. 24. 09:28

A Velencei-tó kritikus vízszintjének javításán dolgoznak a vízügy szakemberei; vasárnaptól többnapos üzempróbát tartanak, hogy megállapítsák, milyen hatással van a tó vízminőségére és élővilágára, ha megkezdik a vízpótlást a Pátkai-tározóból a tóba – tájékoztatta az Országos Vízügyi Főigazgatósgóág (OVF) pénteken az MTI-t.

Közleményükben azt írták: a Velencei-tó vízpótlása a Pátkai-tározóból csak abban az esetben indítható el, ha az ott tárolt víz minősége nem veszélyezteti a tó állapotát. Jelenleg azonban a tározó vizének klorofilltartalma a határérték több mint kétszerese. Ugyanakkor megjegyezték, hogy a hidegebb időjárás kezdetével ez az érték magától csökken majd. Emellett attól is kisebb lesz a klorofill mennyisége, hogy a leeresztés során a tározóból a víz több kilométer utat tesz meg – tették hozzá.

Ennek érdekében a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDTVIZIG) vasárnaptól öt napon át üzempróbát tart, mely során állandó mennyiségi és minőségi kontroll mellett kezdik meg a tározó vizének eresztését a Velencei-tóba. A Császár-víz három mérőhelyén napi rendszerességgel vesznek vízmintát, amit a KDTVIZIG laboratóriumában tovább elemeznek. Ha kedvezőek a mérési eredmények, nem kell megvárni, hogy a klorofillszint a határérték alá süllyedjen, és hamarabb meg lehet kezdeni a tó vízpótlását – olvasható az OVF közleményében.

Forrás: MTI