A pénz mögött ne keressünk ideológiát

Székely Árpád, korábbi moszkvai nagykövet, a hetvenes években a Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében (MGIMO) végzett. Ez az egyetem 1944 óta képez diplomatákat, külpolitikai újságírókat, nemzetközileg is a legjobbak között számon tartott olyan orosz intézmény, ahol a nemzetközi kapcsolatok különböző területein otthonosan mozgó szakértők képzése folyik.

- Mi a különbség a hírszerzők és a diplomaták között? 

- Tulajdonképpen nem sok, leegyszerűsítve fogalmazva,  a diplomaták legális csatornákat vesznek igénybe, a hírszerzők illegális eszközökkel is dolgozhatnak. Amikor a hetvenes években az MGIMON tanultam még egészen más volt a helyzet. Akkoriban a napi munkához szükséges információknak jó, ha a fele, kétharmada volt elérhető legális csatornákon. A mai világban ez az arány már 97 százalékra tehető.

- Az internet révén?

- Nem csak. Nyíltabbá vált a társadalom, megszűnt – vagy inkább minimálisra csökkent - a világrendszerek ideológiai szembenállása. Akkoriban, a hidegháború körülményei között felértékelődtek bizonyos nemzeti „titkok”, amelyek egyrészt ipari másrészt katonai jellegűek voltak. De abban az időben sem mosódtak el a határok a hírszerzők és a diplomaták feladatai között.  A mostani felzúdulás okát is abban látom, hogy mind a két szakma a közvélemény szemében túl van misztifikálva. Hadd tegyem hozzá: napjainkban sokkal többen vannak „diplomaták”, mint azt gondolnánk. Én ide sorolok mindenkit, aki valamilyen szinten nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozik.

- A kereskedőkre gondol?

- Rájuk is, meg mindazokra, akik valamilyen szinten részt vesznek az Európai Unió munkájában, nemzetközi szervezetekben, a határokon átívelő civil mozgalmakban.  Ehhez képest a hírszerző szervezetek sokkal zártabbak.

- Értsük úgy: a hírszerzés valamiféle „elit klub”?

- Nem erre gondolok. Személy szerint kifejezetten rossz a véleményem a magyar hírszerzés munkájáról, mert az elmúlt évtizedekben újra ismét átpolitizálódott. Ez pedig azzal járt, hogy a politikai elvárásoknak alárendelten kell dolgozniuk, és ez a szakmaiság kárára mehet. 

- Manapság mit tanítanak a diplomata szakos hallgatóknak?

- Alapvetően mást, mint harminc-negyven évvel ezelőtt. Akkoriban a szocialista országok diplomatáit ideológiailag alaposan felkészítették, de nem volt ez másként a nyugati féltekén sem. A társadalom-tudományokban a marxizmus akkoriban sokkal átfogóbb, összeszedettebb világnézetet alkotott, mint a másik oldalon bárki más, s ez a „töltet” akkoriban kétségtelenül megjelent a tananyagban is. A másik fontos tantárgy akkoriban a nyelvismeret volt. Mi annak idején Moszkvában három nyelvet tanultunk, ma a magyar külügyben a legtöbbször beérik az angollal. Akkoriban nekünk heti 40-50 tanóránk volt, ebből hetente 22 óra idegen nyelvet hallgattam. A magyar Külügyminisztérium német szakra irányított, ezért a német volt a „fő tárgyam”, mellette franciát tanultam, de az orosz is szerepelt néhány órában. 

- Az ideológiai tárgyak?

- Egy-két óra „tömény” ideológiát hallgattunk hetente, a többi tárgy már jobban kötődött a későbbi szakmánkhoz. Alapvető gazdasági ismereteket tanultunk,  makrogazdaságot, nemzetközi és államjogot, alkotmányjogot, ország ismeretet. Német szakos hallgatóként akkoriban a 70-es évek végén valószínűleg Magyarországon kevesen tudtak nálam többet az akkori NDK és az NSZK állami berendezkedéséről, választási rendszeréről, szociális körülményeiről. Még egy példát említenék az oktatás elfogulatlanságára: a Németországgal kapcsolatos négyhatalmi megállapodásról az orosz mellett pontosan tudnunk kellett valamennyi fél értelmezését, álláspontját. Persze a negyedik év után mondjuk az angol parlament vagy a francia nemzetgyűlés működéséről is képben voltam. Ilyen szintű ismeretekkel kerültünk ki az egyetemről. 

- Nem fogadták fenntartással a Moszkvában végzetteket idehaza a külügyben dolgozó kollégák?

- Volt ilyen. De mire „diplomata” lett valaki, jó pár évet itthon kellett „tanulóként” lehúznia a külügyben. Fél év alatt megtanították nekünk, hogy a nemzetközi kérdésekben mi a magyar álláspont, bent kellett dolgozni két-három évet, aztán jöhetett egy 4-5 éves külszolgálat, aztán hazatérve már feltételezték az emberről, hogy tud valamit a szakmáról. Ez tíz kemény esztendő! Lehetett bármit tanítani Moszkvában vagy akár a Sorbonne-on, az csak arra volt jó, hogy a diákok szerezzenek egyfajta globális szemléletet. Én máig profitálok abból, hogy elsajátítattak velünk egyfajta „nagyhatalmi rálátást” a nemzetközi folyamatokra.  

– Miben különbözött ez a hazai diplomataszakos képzéstől?

– Akkoriban a mai Corvinus Egyetemen működött ilyen szak, de ott nem volt országspecifikus képzés, és csak egy világnyelvet – angolt, franciát, németet vagy spanyolt – kellett tanulni. Sem a kínai sem az orosz ilyen szinten nem szerepelt a választható nyelvek között. Természetesen a közgazdaságtani és nemzetközi jogi ismeretek ott nagyobb súllyal szerepeltek a tananyagban, a szakmai „betanulás” pedig később, ugyanabban a mederben folyt, mint a külföldön végzettek esetében. 

– Ön szerint mit fognak tanítani a Fudan Egyetemen? Általános világképet, vagy kínai ideológiát?

– Mindig kettőn áll a vásár. Elképzelhetőnek tartom, hogy más elvek szerint működnek Kínában, az is lehet, hogy itt is megpróbálják majd ideológiával „fűszerezni” a tananyagot, de a mai, a korlátlanul nyitott internet világában erre nem sok esélyt látok. Ha nem csak a kínaiak delegálnak tanárokat, ha van velük szemben egy magyar oktatáspolitikai elvárás is, amit már az alapításkor rögzítenek, akkor nem tartanék „baloldali elhajlástól”. Kicsit ezért szkeptikus vagyok e téren, látva, mi történt a CEU-val. 

– Gondolja, hogy a jelenlegi prioritásokat szem előtt tartó kormány – ismerve a kínai érdekeltségek szaporodását – képes lesz kordában tartani a Fudan tevékenységét? Tudja valaki majd ellenőrizni, milyen előadásokat tartanak a kínai tanárok?

– E téren vannak fenntartásaim. Attól a kormánytól, amely a pandémiai idején is stadionokat épít, furcsa dolgokra lehet számítani, de azt nem hiszem, hogy a kínai vezetők közül bárkinek eszébe jutna majd arra utasítani ezt vagy azt a professzort Budapesten, hogy milyen ideológiát szőjön az előadásába. A másik a finanszírozás kérdése. Úgy tudom – ha kínai hitelből is –, de a magyar adóforintokból finanszírozzák az egyetem felépülését és működését, akkor pedig rajtunk kívül senki másnak nem lehet majd beleszólása abba, mit tanítsanak a falak között.

– A kínai beruházók nem arról ismertek, hogy a hitelükért cserébe nem kérnek semmilyen befolyást. Ön szerint kinek az érdeke a Fudan budapesti megjelenése? A mienk, vagy az övék?

– Kiket ért a ’„mienk” alatt?

– Minket, magyarokat. 

– Szűkebben?

- A kormányt.

– Még szűkebben?

– Orbán Viktor környezetét

– Azoknak az érdeke, akik abból az 500 milliárdból valamilyen csatornán át részesülnek majd. Én a pénz oldalából közelítek meg minden ilyen vállalkozást. Megépítünk a Kínától kapott kölcsönből egy méregdrága vasútvonalat, amit rajtuk kívül senki nem fog használni, és mi nyögjük még a hitel kamatait is? Most ugyanez történik a Fudan Egyetemmel. Ne keressünk a döntés mögött ideológiát!