A rabszolgatörvényt Brüsszel is vizsgálja

HírKlikk 2018. december 18. 18:45 2018. dec. 18. 18:45

A közigazgatási bíróságok létrehozásáról szóló és a túlórát szabályozó, múlt héten elfogadott törvényeket is vizsgálja az Európai Bizottság, meggyőződve az uniós joggal való összeegyeztethetőségükről - erősítette meg kedden szóvivői útján a testület.

  A Bruxinfo cikke szerint "A Bizottságnak tudomása van a korábbi alkotmánymódosításról, ami megteremtette a közigazgatási bíróságok létrehozásának a jogi alapját. Most nyugtázzuk az ennek végrehajtására hivatott törvény elfogadását. Szolgálataink kézbe vették az ügyet és az európai szemeszterrel összefüggésben górcső alá veszik a jogi szöveget" - nyilatkozta Christian Wigand, az igazságügyet érintő kérdésekben illetékes szóvivő.
 
Közben a Bizottság egy másik szóvivője útján azt is megerősítette kedden, hogy Brüsszel a bírálói által következetesen "rabszolgatörvénynek" nevezett jogszabályt is elkezdte vizsgálni, megállapítandó, hogy annak rendelkezései mindenben megfelelnek-e a munkaidőről szóló irányelvben foglaltaknak.
 
Egy forrás rámutatott, hogy a munkaidős irányelv bizonyos időkorlátokat határoz meg a munkaidőre (ez egyébként általánosságban egy adott évben nem lehet több 416 óránál, miközben a magyar törvényben 400 óra a limit), de a kiszámítás módját is rögzíti, továbbá előírja a szociális partnerek bevonását.
Forrás: Hírklikk