A rákszűrések halasztása súlyos következményekkel járhat

HírKlikk 2021. április 20. 06:10 2021. ápr. 20. 06:10

Az MSZP szerint a rákszűrés nem állhat le a koronavírus-járvány idején sem. A szocialisták azt követelik, hogy a kormány indítsa újra a szűrővizsgálatokat.

Az MSZP közleményében emlékeztet: márciusban, miután 5500 egészségügyi dolgozó távozott az új szolgálati jogviszony miatt, az országos kórház-főigazgató azt mondta, hogy: „ebben a helyzetben minden garancia megvan arra, hogy az ellátás színvonala az ország bármely területén az eddiginek megfelelő marad, sőt, akár javulhat is".

Ezt követően, április elején Kásler Miklós – az egészségügy túlterheltségére hivatkozva – felfüggesztette az onkológiai szűrővizsgálatokat, miközben Magyarország a világ élvonalába tartozik a daganatos megbetegedések okozta elhalálozások rangsorában. Ez lenne a javulás? – tette fel a kérdést az ellenzéki párt.

Az MSZP szerint a Fidesz a járványügyi adatokkal is kettős beszédet folytat ez ügyben: egyrészt azt mondja, hogy nem enyhül a járvány, túlterhelt az egészségügy ezért fel kell függeszteni a szűrővizsgálatokat, másrészt pedig javuló adatokra hivatkozva, nyitja ki az iskolákat.

A rákszűrés jelentősége nem csökkenhet még a koronavírus-járvány idején sem! Ezért az MSZP azt követeli, hogy a kormány indítsa újra a szűrővizsgálatokat, akár a magánszektor bevonásával is! Mivel a betegség korai felismerése életmentő jelentőségű, ezért a vizsgálatok halasztása súlyos következményekkel járhat, amivel a miniszternek egykori onkológusként tisztában kell lennie.

Az MSZP továbbra is azt követeli, hogy a Fidesz állítsa helyre az egészségügyi dolgozók közalkalmazotti státuszát! „Felszólítjuk a kormányt, hogy tegyen lépéseket annak érdekében, hogy az új jogviszony miatt távozó több ezer egészségügyi dolgozó minél hamarabb visszatérjen a rendszerbe!" – zárul a szocialisták közleménye.