A régebb óta honos idegenszívűektől fél a plébános

2015. július 22. 09:16

"Semmiféle erkölcsi kötelezettségünk nincs végleges befogadásukra, különösen, ha törvénytelenül érkeznek közénk. Nem várhatjuk el a tudatos, kulturális és lelki beilleszkedésüket, ezért ők nem várhatják el a végleges befogadásukat. Már csak azért sem, mert az országra a legnagyobb csapást folyamatosan a már régebb óta honos idegenszívűek mérik" - ezekkel a sorokkal zárja saját blogjában a menekültkérdésről írott elmélkedését Pajor András atya.

A Ferenc pápa szavaival gyakorlatilag ellentétes gondolatokat megfogalmazó, már egy részletes Wikipédia szócikken is szereplő plébános az idézett értekezésében a menekültekkel kapcsolatban megállapítja még, hogy mi magyarok elszenvedjük, hogy "ki kell vennünk a részünket egy rossz ideológia és földrajzi helyzetünk sajátságai miatt a kontinentális, történelmi csapásból". Szerinte ehhez azok diktálják az ideológiát, akik hajdan, Trianonban szétszaggattak minket, eddig évszázados gondot bízva ránk külhoni honfitársaink felkarolásával, valamint akik később magunkra hagytak minket '56-ban, sőt, "a szuezi válság konc-országává tettek bennünket", illetve akik 2010-ben letaposták "egy 2/3-al megválasztott kormány nemzetmentő kezdeményezéseinek java részét Brüsszelben".

Pajor Andrásnak nem ez az első sommás politikai véleménynyilvánítása, 2014-ben az országgyűlési és önkormányzati választás előtt is nyíltan a Fidesz mellett kampányolt, bár ő ezt tagadta.

Ahogy a Népszava tavaly áprilisban beszámolt róla, a sajátos nézeteket valló atya a Keresztény Kulturális Akadémia elnökeként írta alá azt a fideszes Wittner Mária veretes szavaival nyomatékosított kiáltványt, amelyben némi történeti áttekintés és reformkommunistázás után eljut a "nemzetellenes, országgyalázó" őszödi beszédig és a 2006-os "utcai vérengzésekig", és igyekszik felnyitni a "megtévesztett" baloldaliak szemét.

Azt írta, a baloldal kampánya minősíthetetlen szintre süllyedt. "Egyáltalán, a barbárságnak ez a szintje nevezhető-e még baloldaliságnak?" - tette fel a kérdést az atya, majd arra kérte a baloldali szavazókat: utasítsák el "a kompromittálódott személyeket, és azt a stílust, amely az ő győzelmük esetén eluralhatja az országot, a közigazgatást, a közszellemet". Mindezt természetesen "nem kampány-célból, sokkal inkább lelkipásztorként" tette, ahogy fogalmazott a felhívásban.

Az októberi voksolás előtt a templomi hirdetések közé a következő felhívás került be:
"Mindannyian menjünk el szavazni úgy, hogy meg­erősítjük újabb 5 évre a jelenlegi önkormányzati fel­állást, a fideszes képviselőket. Ez azért is fontos, mert templomunknak, plébániánknak és egész kö­zösségünknek nagy kellemetlenséget okozunk, ha nem tudjuk folytatni az együttműködést a jelenlegi zuglói vezetéssel." Az atya akkor is azt állította, hogy a templomban semmilyen kampány nem folyik, bár a felhívás nehezen volna értelmezhető bármi másnak.

Mindezek ismeretében nem kell csodálkozni azon, hogy Pajor atyának a menekültekkel kapcsolatban nem a segítség, a tenni akarás jut az eszébe, hanem a hivatalos fideszes kormánypropaganda elvárásai szerint próbálja terelgetni nyáját. Nem tudjuk, hogy a régebb óta honos idegenszívűektől óvó plébános vajon hallott-e Ferenc pápa alig egy hónappal ezelőtti torinói miséjéről, ahol több mint hetven ezer ember előtt sürgette a társadalmi szolidaritást a gazdasági válságtól sújtotta rétegekkel és a migránsokkal szemben? A misén egy bevándorló fiatalember olvasta fel a diszkrimináció elleni imát. A migránsok az egyenlőtlenségek, a háborúk, az üldözés áldozatai, nem szabad őket ezért felelőssé tenni - mondta Ferenc pápa, aki kiemelte: bennünket, keresztényeket is az a veszély fenyeget, hogy engedjük, hogy megbénítson minket a jövőtől való félelem, és a múló dolgokban keresünk biztonságot, vagy egy zárt társadalmi modellben, amely inkább kizár, mint befogad. A misét követően az egyházfő a fiatalkorúak torinói börtönének rabjaival, bevándorlókkal, hajléktalanokkal és egy cigány családdal ebédelt.

Pajor András atya blogjában mindezekről egy sor sem olvasható.
Szerző: Márkus