A rendőröket megbüntetik, ugye?

Föld S. Péter 2020. január 23. 12:32 2020. jan. 23. 12:32

Most olyat teszek, amit Magyarország miniszterelnöke nem tehetne meg (de mégis megteszi), én, mint magánember, viszont igen. Véleményt mondok egy bírósági ítéletről. Ha úgy tetszik, minősítem. Arról az ítéletről van szó, amelyben súlyosbították annak a rendőrnek az ítéletét, aki még 2017-ben három embertől 24 ezer forintot „szedett be” büntetés gyanánt. Egy alkalommal szolgálatban volt, a másik két alkalommal szolgálatban lévőnek mutatta magát. És hát volt neki egy negyedik esete is, amikor 205 ezer forintot kért a szabálytalan autóstól, de utóbb ezt visszaadta. Nem vagyok miniszterelnök, csak egy egyszerű állampolgár, így megengedhetem magamnak, hogy elmondjam: én relatíve súlyosnak tartom az ítéletet.

A rendőr ellen indult katonai büntetőeljárásban az ügyészség vádja szerint „a vádlott 2017-ben, egy esetben készenléti szolgálatban, további három esetben pedig szolgálaton kívül, Budapesten és az M3-as autópályán közlekedés, illetve a közterület rendjét sértő szabálysértésekre hivatkozva, tényleges jogalap nélkül, rendőri intézkedés alá vont állampolgárokat. Majd azért, hogy a további eljárásától eltekintsen, készpénz átadására szólította fel őket. Három sértettől ily módon huszonnégyezer forintot szerzett meg a vádlott, míg egy negyedik személytől átvett kétszázötezer forintot később visszaadta. A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa 2020. január 20-án kihirdetett másodfokú jogerős ítéletével a fellebbviteli katonai ügyész súlyosbításra irányuló indítványának helyt adott.”

Az időközben a rendőri testülettől leszerelt vádlottat, jogtalan előnyért hivatali kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette, valamint hivatalos személyként e minőség felhasználásával elkövetett zsarolás bűntette miatt,halmazati büntetésül ítélték hat évi börtönbüntetésre, hat évi közügyektől eltiltásra, valamint összesen kétszázezer forint pénzbüntetésre, illetve huszonnégyezer forint vagyonelkobzásra.

Mielőtt kifejteném, hogy miért tartom túlságosan súlyosnak az ítéletet, el kell mondanom, hogy nekem már nagyon régóta meggyőződésem, – mondjuk így, gyerekkorom óta, merthogy így neveltek –, hogy nem szabad lopni, Se sokat, se keveset. Másokat megkárosítani sem szabad, sem egyes embereket, sem a társadalomnak is nevezett közösséget. Ez az alapállásom ebben az ügyben, legyen ez a kiindulási pont. Még hozzátenném, hogy egyenruhásként bűnözni, vagyis úgy, hogy a hatalom embereként lépünk föl, még inkább visszataszító. Amikor egy egyenruhás ember, vagy, teszem azt, a hatalom tisztségviselője, politikus követ el bűncselekményt, az az állampolgároknak a jogállamba vetett hitét is képes megingatni.

Eszembe sem jut megvédeni a vétkesnek talált rendőrt, csupán megjegyezném, hogy mások az övénél jóval nagyobb bűncselekmények elkövetését enyhébb ítéletekkel megúszták. Vagy büntetés nélkül, mert még eljárás sem indult ellenük, miután az illetékes nyomozóhatóság úgy döntött, hogy nem történt bűncselekmény, nincsen nyomozni való.

Mengyi Roland, aki Voldemort nagyúrként vált ismertté és a Fidesznek volt országgyűlési képviselője, nemrégiben négy évet kapott, az írás elején említett rendőrénél nagyobb összegek eltulajdonítása miatt. A hivatalos indoklás szerint, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények elkövetésében találták vétkesnek. Nemrég írt arról a Hírklikk, hogy a 2016 februárjában a demokratikus jogrend elleni, egyik legsúlyosabb vétséget elkövető kopaszok ügyében, akik meggátoltak egy állampolgárt abban, hogy éljen azzal a jogával, hogy népszavazást kezdeményezzen, sem történt semmi. Pedig amit tettek, a fennálló jogrend, az állami berendezkedés elleni támadás, s mint ilyen, a legsúlyosabb bűnök egyike, amit demokratikus viszonyok között el lehet követni.

Mielőtt valaki félreértené: nem az elítélt rendőrt mentegetem. Aki vét a törvény ellen, kapja meg a jogos büntetését. Csupán néhány gondolatot fogalmaztam meg. Nekem szabad, nem vagyok Magyarország miniszterelnöke, így nem kell attól tartani, hogy a véleményem elmondásával befolyásolom, vagy megfélemlítem a bírókat.