"A Soros-gárda szembe megy a magyar emberek akaratával"

HírKlikk 2017. november 21. 20:38 2017. nov. 21. 20:38

Hollik István KDNP-s országgyűlési képviselő kedden, az ellenzéki tömörülés fővárosi aláírásgyűjtő-standjánál úgy fogalmazott: annak a Soros Györgynek kezdett a Momentum aláírást gyűjteni, aki migránsokkal akarja betelepíteni Európát. Kitért arra is: az előző napokban frontális támadást indítottak Magyarország ellen, amibe Soros György is beszállt.

A politikus szerint minden témát és eszközt megragadnak, hogy nyomást gyakoroljanak a kormányra. A mostani aláírásgyűjtéssel a külföldről finanszírozott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényt támadják, ellene gyűjtenek aláírásokat. Ezzel nyíltan Soros-hálozatot építenek - jelentette ki.

Hollik István szerint aki azt mondja, a civil szervezeteket lehetetleníti el a törvény, nem mond igazat.

Hozzátette: az aláírásgyűjtéssel a "Soros-gárda" szembe megy a magyar emberek akaratával. Felidézte, hogy az előző nemzeti konzultáción azt kérdezték, hogy jónak tartják-e, ha külföldi támogatást a civil szervezeteknek be kell jelentenie. A válaszolók 99 százalékban azt mondták, egyetértenek ezzel. Akik ezt a törvényt támadják, az erre az álláspontra helyezkedő 1,7 millió embernek a véleményét is támadják - hangsúlyozta a kormánypárti képviselő, aki szerint egyértelmű a magyar emberek akarata, szeretnék tudni, hogy mely Magyarországon aktív civil szervezetek kapnak jelentős támogatást külföldről.

Kiemelte: az átláthatóságra szükség van, mert látni, hogy ezek a külföldről pénzelt szervezetek kulcsszerepet játszanak a migráció támogatásában, és a Magyarország elleni támadásban. A "Soros-szervezetek" itthon és külföldön is nyíltan segítik a bevándorlást - hangoztatta Hollik István, hozzátéve: mindig ott vannak, amikor Magyarország elleni támadásról van szó, folyamatosan feljelentik hazánkat.

Brüsszelben a kerítést támadták, a jogi határzárat, a bevándorláspolitikát. A "Soros-szervezetek" ott ülnek és vádolnak Brüsszelben akkor is, amikor a Magyarország elleni meghallgatásokat tervezik - mondta, s emlékeztetett: a következő ilyen meghallgatás december 7-én lesz az EP-ben.

Kijelentette: érkezzen bármekkora nyomás is, a törvény mellett kitartanak, mert az átláthatóságra a korábbiaknál is nagyobb szükség van.

Hollik István kitért arra is: Soros György több mint 18 milliárd dollárt (több 4300 milliárd forintot) utalt át civil szervezeteihez, ezzel hosszú távon is megoldva finanszírozásukat.

A politikus a sajtótájékoztatón két pólót adott át a Momentum aktivistáinak, a pólón Soros gárda - aláírásgyűjtés: maradjon titokban, kit fizet Soros felirat szerepelt. A pólót az aktivisták végül visszaadták.

A kormánypárti politikus sajtótájékoztatóján megjelent a Momentum alelnöke is. Soproni Tamás fennhangon felháborítónak nevezte a történteket, hogy milliárdokból indít a kormány plakátkampányt. Azt kérdezte Hollik Istvántól, kiáll-e vitára vele, illetve választ vár arra is, ha összegyűjtenek 200 ezer aláírást, akkor kiírják-e népszavazást.