A szabálytalan várbeli beruházásokat irányította – kormánybiztos lett belőle

HírKlikk 2021. július 15. 07:08 2021. júl. 15. 07:08

Kormánybiztossá nevezték ki Gyutai Csabát, az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. vezérigazgatóját, az ő feladata lesz az építőanyaghiány enyhítése és az utóbbi időben elszálló árak megfékezése – írja a Magyar Közlönyben megjelent határozatra hivatkozva a Telex. Az „építésgazdasági intézkedések összehangolásáért” felelős kormánybiztos kinevezése július 15-től hatályos.

Gyutai Csaba korábban Zalaegerszeg fideszes polgármestere volt, majd a Budai Vár-beli beruházásokat menedzselő miniszterelnökségi cégnél dolgozott, amelynél egy átvilágítás komoly szabálytalanságokat tárt fel

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint Gyutai Csaba Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter irányítása alatt dolgozik, a minisztériumban külön titkárság segíti a munkáját. 

Gyutai feladata lesz egyebek mellett az építőanyagok kivételével kapcsolatos bejelentési eljárás rendjének kialakítása, az állam elővásárlási jogának és vételi jogának gyakorlásához szükséges intézkedések végrehajtása. Neki kell felügyelnie az építőanyagok fuvarozással kapcsolatos bejelentésre vonatkozó intézkedéseket, a kiegészítő bányajáradékkal és a kitermelési kapacitással kapcsolatos szabályozást, valamint „az építőanyagok helyettesíthetőségével kapcsolatos kormányzati célok megvalósítását”.

Gyutai korábban a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft.-t, valamint a Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft.-t vezette. 2017-ben a Miniszterelnökség titkos átvilágítást készíttetett a vári cégek működéséről, amely súlyos szabálytalanságokat tárt fel – írta meg akkor az Index. A jelentést később az Átlátszó kiperelte és közzétette.

Kiderült például, hogy Gyutai beköltözött a Várgondnokság Kft. lakásába, éveken át nem fizetett sem bérleti díjat, sem rezsit, fillérekért osztott ki lakást családtagjainak is. Ezt elvileg az akkor Lázár János által vezetett Miniszterelnökség engedélyével tette, de erről nem készültek dokumentumok és szerződések. Gyutai azt nyilatkozta, hogy juttatásairól korábbi főnöke, L. Simon László tudott, és tőle sem szóban, sem írásban fegyelmit nem kapott. Az ügyben annak idején egymásra mutogatott Lázár János és L. Simon László.