A számok nem fedhetik el a felsőoktatás gondjait

HírKlikk 2021. július 25. 10:05 2021. júl. 25. 10:05

Aligha lehet sikernek minősíteni, hogy az idén több diákot vettek fel a felsőoktatásba, mint tavaly. A számok ugyanis továbbra is jelentősen elmaradnak a tíz évvel ezelőttiektől.

A visszaesésnek több oka is van – állapítja meg összefoglaló cikkében a Népszava

Az idén 75 748 jelentkezőt vettek fel egyetemre. A felsőoktatási ponthatárok csütörtök esti kihirdetése után kiderült, hogy ez mintegy 7500-zal több, mint egy évvel korábban. Tavaly alig több mint 68 ezren nyertek felvételt, ami a 2001 óta eltelt időszak negatív rekordja volt. Az utóbbi húsz évben egyszer sem volt olyan kevés elsőéves egyetemista, mint 2020-ban. Noha a kormány rendszerint sikerként kommunikálja, ha az előző évihez képest néhány ezerrel többen kerülnek be az egyetemekre, a tavalyi mélyponthoz viszonyítva a „siker" túlzó kijelentés.  

A felvi.hu adataiból is az látszik, hogy a felvettek száma 2013 óta 70-78 ezer között stagnál. Ez pedig messze van a 2010-2011-es szinttől, amikor több mint 98 ezer hallgató örülhetett, hogy egyetemen tanulhat tovább. A legnagyobb visszaesés 2011 és 2013 között történt: akkor hirtelen több mint 25 ezerrel csökkent az elsőéves egyetemisták száma. Nem sokkal marad el ettől a tavalyi év, amikor nemcsak a felvettek száma esett vissza meredeken, hanem – mintegy 20 ezerrel – a jelentkezőké is. 

A tavalyi negatív rekordnak, valamint az idei enyhe növekedésének egyik oka lehet az a kormányzati elképzelés, amely 2020-tól kötelezővé tette volna a nyelvvizsgát a felvételihez. A Népszava emlékeztet rá, hogy a kormány az utolsó pillanatban, néhány héttel a tavalyi felvételi időszak előtt állt el ettől a tervétől, de a hosszan tartó bizonytalanság addigra többeket eltántorított a jelentkezéstől. Az idei jelentkezők és felvettek között pedig szép számmal lehetnek olyanok, akik tavaly a nyelvvizsga-követelmény miatt léptek vissza a továbbtanulástól. Mivel az idén sem volt a felvételi feltétele a nyelvvizsga, a tavaly „halasztók” közül sokan az idén próbálkozhattak bejutni a felsőoktatásba. 

A legtöbb hallgatót – 18 190-et – ebben az évben is a gazdaságtudományi képzésekre vettek fel. A második helyen a bölcsészettudományi képzések állnak, 8194 elsőéves hallgatóval. A harmadik legnépszerűbb terület a műszaki képzés, ezekre a szakokra 8146 új hallgatót vettek fel. Pedagógusképzést az idén 7315-en kezdhetnek el. Ez ugyan majdnem ezerrel több, mint a tavalyi, de jelentősen elmarad a 2019-es szinttől, amikor 17,4 ezren adták be jelentkezésüket és majdnem 9 ezren tanulhattak tovább valamilyen pedagógus szakon.  

Komjáthy Anna, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) országos választmányának elnöke szerint a pedagógusképzés továbbra sem nyerte vissza egykori népszerűségét, ami elsősorban a tanárok alacsony bérével magyarázható. Hozzátette, eléggé rossz híre van a szakmának abban a tekintetben, hogy mit várnak el egy pedagógustól. Sok mindent ingyen kell vállalni, a túlmunkát nem fizetik ki – fogalmazott. Az elnök úgy vélte, a pedagógus-utánpótlással is bajok lesznek, hiszen a felvett hallgatók közül sem mindenki szerzi meg a diplomát, de a végzősök közül sokan nem mennek tanárnak. Eközben viszont a pályán lévők közül egyre többen érik el a nyugdíjkorhatárt.

Forrás: Népszava