A szegényeknek nem jut a házi naperőműtámogatásából

HírKlikk 2020. október 25. 17:00 2020. okt. 25. 17:00

A támogatásban csak olyan személyek részesülhetnek, akik eleve stabilabb anyagi körülmények között élnek.

A kormány legújabb, uniós finanszírozású háztartási naperőmű-programjával kapcsolatban sok még a bizonytalanság. Többek között az átvételért fizetett összegek változása, valamint egyfajta hálózathasználati díj bevezetése, pontosabban az eddigi nullás összegének emelése miatt – írja a Portfolio.

A kormányzat – és az EU – napelem-támogatási programjának azonban szintén szembetűnő jellegzetessége, hogy a lakosság életszínvonalát javító programok jelentős részéhez hasonlóan, egy eleve stabilabb anyagi körülmények között élő csoportnak nyújt támogatásokat.

A program szerint, a fejletlenebb térségek nagycsaládosai igényelhetnek telepített napelemek után 30-40 százalékos vissza nem térítendő állami támogatást. Ez a támogatás körülbelül 0,75-1,2 millió támogatást jelent, de így is 1,7-1,8 millió forintos befektetéssel kell számolniuk a pályázóknak.

A beruházás nagyjából tíz év alatt térülhet meg, bár ennek részletei még nem világosak, ugyanis attól is függ majd, mekkora lesz majd az elosztói teljesítménydíj, amit a hálózat üzemeltetőjének kell majd fizetni, ahogy az sem világos, mekkora lesz az új átvételi ár.

Ez persze csak azokat fogja érinteni, akiknek megvannak a forrásaik, hogy pályázzanak a programra, azonban sok, kevésbé fejlett régióban a háztartások jelentős részének csak álom lehet, hogy kormányzati segítséggel végrehajtott egyszeri beruházással tartósan csökkentsék rezsijüket.

Forrás: Portfolio