A tehetséges Fideszesek és a munkaerőhiány

Nagy András 2019. január 15. 12:11 2019. jan. 15. 12:11

Bár nyilvánosan még nem mondták ki, apró jelekből úgy tűnik, a fideszes politikusok is rájöttek, hogy hatalmas lyukak tátongnak a magyar munkaerőpiacon. Azt ugyan nem tudjuk, hogy ezt összefüggésbe hozták-e már a több százezer magyar dolgozó külföldre menekülésével, ám az utóbbi időben az látszik, hogy erősen igyekeznek kiküszöbölni a hiányt.

Nincs azzal semmi baj, ha vezető politikusok nem csak hagyományos szerepkörükben teljesítenek (természetesen egyre jobban és jobban), hanem egyéb munkaterületeken is bizonyítják elhivatottságokat, rátermettségüket. Azonban sajnos nem mindig ott próbálják hasznossá tenni magukat, ahol kellene.

Bácskai János IX. kerületi polgármester például karmesternek állt a ferencvárosi önkormányzat újévi koncertjén, amivel – ha csak pár percre is – de elvette a nemzetközi hírű MÁV Szimfonikusok vezénylőjének munkáját. Nem sokkal azelőtt, hogy a fideszes polgármester pálcával a kezében vezényelt, más fideszes politikusok a Mikulás munkáját vették el.

Szabó Zsolt például nem sokat vacakolt tavaly decemberben a hatvani kórházban rendezett ünnepségen, hamar magához ragadta a Mikulás puttonyából előkerülő ajándékot, és maga kezdte el kiosztani a gyerekeknek. Hasonlóan buzgónak bizonyult V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára is, akit szintén nem zavart, hogy az ajándékosztás viszonylag régóta a Mikulás bácsi dolga.

Már csak az a kérdés, ha ennyire értenek a mindenhez is, miért nem állnak be mondjuk olyan munkákat elvégezni, ahol manapság sokkal nagyobb szükség lenne a dolgos kezekre?

Ha nem tudják, mely területeken a legégetőbb a munkaerőhiány, íme, kigyűjtöttük a top 10 hiányszakmát Magyarországon: asztalos, burkoló, lakatos, ápoló, eladó, kőműves, gépész, könyvkötő, pék, vegyész technikus, szociális gondozó, magasépítő, hegesztő, kertész, villanyszerelő, női szabó, húsipari termékgyártó, szakács, informatikai rendszerüzemeltető, gépgyártó, vasutas, fűtés- és gázszerelő, virágkötő és kereskedő, víz és csatornaszerelő.

Fentiek ismeretében talán Bácskai Jánosnak sem a karmesteri pálcát kellene a kezébe vennie, és talán Németh Szilárdnak sem honvédeket kellene toborozni, helyette beállhatna mondjuk éttermi kisegítőnek, a konyha újabban úgyis a szakterülete.