A választók a jövőnek üzentek, míg Orbán a múltról beszélt

HírKlikk 2020. február 17. 12:21 2020. feb. 17. 12:21

Dunaújvárosban és környékén a választók a jövőnek üzentek, mialatt Orbán Viktor a múltról beszélt az évértékelőjében – mondta Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója az ATV Start című műsorában hétfőn.

„Erős üzenetnek” nevezte a jobbikos Kálló Gergely összellenzéki jelölt több mint 56 százalékos győzelmének arányát Fidesz támogatta vetélytársának 37,7 százalékával szemben. Fejér megye 4. számú választókörzetében, a 28 százalékos részvételi arányt pedig – időközi országgyűlési választás lévén – „átlagosnak” nevezte.

Molnárt kérdezték a 2022-es országgyűlési választásra való felkészülés kapcsán, Jakab Péter Jobbik-elnök két vagy több ellenzéki listáról szóló nyilatkozatairól.

„Kíváncsian várjuk, hogy ez lesz-e a Jobbik végleges álláspontja és a Jobbik testületei is emellett teszik-e le a voksot” – mondta Molnár.

„Mi ennél egyszerűbbnek gondoljuk ezt a kérdést” – folytatta.

„Egy közös miniszterelnök-jelölt, akit lehetőség szerint előválasztással választanak meg az ellenzéki szavazók, ehhez egy közös (…)  választási program, közös lista és közös jelöltek. Minden más, ami ettől eltér, az igen nagy kockázatot jelent, (…) a Jobbik elnökének is. (…) Önmagában az egy az egy elleni küzdelem nem garantálja győzelmet” – hangsúlyozta.

A közös miniszterelnök-jelöltnek erős legitimációjának kell lennie, a közös választási program és közös lista pedig meggyőzheti a választókat, hogy „ez a csapat valóban csapat, és nem csak egy alkalomszerű brigád”.

A közös miniszterelnök-jelöltnek pedig nemcsak győzni kell tudni, „mint egy fénykép-pillanatban, amikor mindenki mosolyog”, hanem kormányoznia is kell majd tudni.

„Nem lesz egyszerű egy ilyen koalíciós kormányzás, de hát Európában sehol nem egyszerű” – mondta Molnár, hozzátéve: a jogállamiság, a fékek és ellensúlyok rendszerének tisztelete olyan értékek, amelyek az ellenzéki erőket inkább közelítik egymáshoz, mintsem távolítanák.

Orbán évértékelőjéről azt mondta: a miniszterelnök alternatív valóságban él, illetve a múltba réved; témái a saját bázisát összetartó, konfliktusos témák voltak, azonban „ez a bázis kevés lesz a 2022-es győzelemhez”.

A kormányfő részéről a klímavédelmet az asztalra tenni „most így a 24 órában (…) cinizmust is takar”, hiszen a kormány sokáig tagadta, hogy a probléma egyáltalán létezik.

Beszédes azonban, amiről nem beszélt Orbán: az euróárfolyamról, a korrupcióról, az egészségügy botrányos helyzetéről – mutatott rá.

Kérdezték a pártigazgatót a Magyar Nemzet állításairól, amelyek szerint, az MSZP „két kézzel szórja” a pénzt.

Molnár erre felmutatta két üres tenyerét: „Itt a két kezem, nem szórunk semmit – másrészt nincs is mit szórnunk” –, mondta: hozzátéve: „nagyon takarékosan” és „ésszerűen” bánnak „szerény” forrásaikkal, a Villányi úti konferenciaközpontból pedig „egyetlenegy négyzetcentimétert sem” adtak el.

Forrás: Hírklikk