A választók azt üzenték: fenn kell tartani az ellenzéki együttműködést

HírKlikk 2019. december 6. 16:10 2019. dec. 6. 16:10

„Fenn kell tartani, a választók ezt üzenték” – felelte Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója pénteken, az ATV Start műsorvezetőjének kérdésére, hogy fenn lehet-e tartani évekig öt-hat ellenzéki párt együttműködését.

„Ezt a szövetségi politikát azért is meg kell tartani, mert nincs alternatívája” – mondta Molnár, hozzátéve: ennek híján megint csak Orbán Viktor marad az ország miniszterelnöke, s „2022 vészesen közeledik”.

Lesz olyan miniszterelnök-jelölt, aki összefogja a széles palettán elhelyezkedő pártokból és civil szervezetekből álló ellenzéket – vetítette előre.

S ha több jelölt lesz, „van egy bűvös, cilinderből előkapható nyuszink, amit úgy hívnak, hogy előválasztás”, s akkor az ország népe fogja megmondani, kit szeretne Orbán kihívójának – mondta.

Másodlagosnak nevezte, ki lesz az ellenzéki összefogás vezető ereje: „Van jelentősége, ki melyik pártból jön, de itt a közösségnek van jelentősége”.

Az MSZP budapesti elnöke azt mondta: Karácsony Gergely sikeres főpolgármesteri tevékenysége komoly löketet adhat az ellenzéknek. A főpolgármester nem a kormánnyal szemben fogja vezetni a fővárost, „hiszen minden jó dolgot, ami épeszű, támogatni fog, de a pazarlást, a transzparencia sérelmét, a korrupciót nem.”

„A korrupció nem megbocsátható” – mondta már a győri időközi választás kapcsán, ahol az MSZP-s Pollreisz Balázs indul – az ellenzék közös jelöltjeként – a botrányok között lemondott volt fideszes Borkai Zsolt helyéért.

Molnár azt mondta: az ellenzék azonban nem a megbotránkoztató Borkai-ügyre építi kampányát, hanem pozitív jövőképet szeretne adni: bemutatni, milyen transzparensen működhet az önkormányzat, és hogyan lehet másképp csinálni, mint azt a Fidesz és Borkai tette.

Arra a kérdésre, mi a véleménye a köztársasági elnök feleségének tevékenységéhez a kormány által javasolt csomagról – titkárság, napidíj, gépkocsi-használat, utazás első osztályon, költségtérítés a gyermekei részére is – Molnár azt felelte: egy jól működő demokráciában ez logikus lenne, de egy olyan társadalomban, ahol „a szociális szféra dolgozói, a tanárok, de még rengeteg ágazatot tudnék mondani (…)  a napi megélhetéssel küzdenek, ott ez irritáló javaslat, és támogathatatlan.”