A Volánbusz növelte dolgozói létszámát áprilisban és májusban

HírKlikk 2020. június 4. 04:00 2020. jún. 4. 04:00

A Volánbuszhoz áprilisban és májusban összesen 280 új munkavállaló csatlakozott, ezen belül az autóbuszvezetők létszáma 166-tal emelkedett – közölte a társaság szerdán az MTI-vel.

Kiemelte, a járatkapacitás a tanszüneti menetrendre történő átállással csak minimálisan, mintegy tíz százalékkal csökkent. A személyszállítási közszolgáltatási feladatok ellátása során, a Volánbusz valamennyi munkatársára szükség volt, elbocsátás nem történt, folyamatosan zajlott az új kollégák felvétele.

A közlemény szerint, a munkahelyek megtartása és bővítése mellett, a társaság végrehajtotta a 2020-as bérmegállapodásban foglalt vállalásait is. Így átlagosan tíz százalékkal emelte a béreket, és segíti a nehéz helyzetbe került munkavállalókat is.

Hangsúlyozták, a biztonságos munkavégzést számos intézkedés segítette. A koronavírus-járvány elleni védekezés részeként, a járműveket és a létesítményeket rendszeresen fertőtlenítették, az utasokkal kapcsolatba kerülő munkatársakat pedig ellátták a szükséges védőeszközökkel, fertőtlenítőszerekkel, az irodai dolgozóknak – akik feladataikat otthonról is el tudták látni – lehetővé tették a home office-rendszerben való munkavégzést.

A Volánbusz a munkavállalók létszámát tekintve, Magyarország harmadik legnagyobb állami vállalata. A 2019 októbere óta országos szolgáltatóként működő társaságnál jelenleg 19 066 munkavállaló dolgozik.

Forrás: MTI