A Volkswagen már nem kiemelt támogatója a Petőfi Irodalmi Múzeumnak

Zutyu 2020. december 13. 06:00 2020. dec. 13. 06:00

Márciusban járta be a sajtót a hír, hogy 22 milliós autóval száguldozik Demeter Szilárd. A magyarázat szerint azért jár ilyen kocsival, mert a Volkswagen a múzeum kiemelt támogatója. Ez akkor igaz volt, de ma már nem.

Először a Magyar Hang írta meg, hogy Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója egy olyan Volkswagen Touareg R-line típusú városi terepjárót használ, amelynek ára minden extrával együtt akár a 28 millió forintot is elérheti. Az autó csomagtartóján az a felirat volt olvasható, hogy „A Volkswagen a Petőfi Irodalmi Múzeum kiemelt támogatója”. A PIM a Népszavának azt állította, le kellett cserélni az elavult gépjármű parkot és ezt úgy tudták megoldani, hogy a Volkswagen magyarországi importőrétől béreltek öt autót. A nyilatkozatból úgy tűnt, a Porsche Hungária a bérleti díj egy részét elengedhette. A lap a cikkében megjegyezte, a Porsche Hungária kapta tavaly a legnagyobb, több mint 54 milliárd forintos megbízást azon az állami tenderen, amelyen keresztül összesen 82,5 milliárd forintot költenek gépjárművekre.

Demeter Szilárd azóta visszavont írásának megjelenése után – amiben a szerző többek közt azt írta, Európa Soros György gázkamrája – a Hírklikk megkereste a Porsche Hungáriát, hogy megtudja, a nagy vihart kavart írás után, továbbra is kiemelt támogatója-e az intézménynek. Érdemes felidézni, mekkora botrányt is kavart Demeter írása, aki cikkében relativizálta a holokausztot és kiváltotta a zsidó szervezetek nemtetszését épp úgy, mint az izraeli vagy éppen az amerikai nagykövetségét. Megszólalt az ügyben Bajnai Gordon egykori miniszterelnök is, aki arra szólította fel nyílt levelében Orbán Viktort, hogy menessze Demeter Szilárdot. Szintén Demeter távozását követeli egy petició, amit mostanáig 30 ezren írtak alá. Kormányzati következménye nem lett Demeter Szilárd ámokfutásának, de például az I. kerület ellenzéki vezetése felmondta a támogatási szerződését arra az időre, amíg ő vezeti a PIM-et.

A Porsche Hungária nem reagált megkeresésünkre, de a német Volkswagen helyettes kommunikációs vezetője igen. Dr. Christoph Ludewig azt írta: 2020 márciusában megszüntették a Petőfi Irodalmi Múzeum támogatását, egyébiránt pedig azt ajánlotta, forduljunk ahhoz a Porsche Hungáriához, ahonnan azonban – mint említettük – még nem válaszoltak. Érdekes, hogy épp 2020. márciusában, egészen konkrétan a hónap elején jelent meg a Magyar Hangban a Volkswagen és a PIM kapcsolata. Az autó importőr akkor sem lépett a nyilvánosság elé, de ezek szerint a hírek megjelenése után haladéktalanul szerződést bontottak Demeter Szilárdékkal. Tehát a német multinak már az is elég volt, amit márciusig művelt a fideszes potentát.