A zsidózó fideszes jelölt simán nyert a 16. kerületben

HírKlikk 2018. november 12. 09:08 2018. nov. 12. 09:08

A zsidó-bolsevik összeesküvésről fantáziáló fideszes Horváth Ádám a szavazatok 57 százalékával győzött a 16. kerületi időközi választáson a Momentum Mozgalom jelöltjével szemben vasárnap. Ácson is a Fidesz-KDNP jelöltje nyert, Szentirmai Istvánt választották a település polgármesterévé.

A kormánypártok a szavazatok csaknem 50 százalékát szerezték meg 2014-ben ebben a körzetben, tehát még javítottak is az akkori eredményükön, hiszen Kóczán Károly mindössze a szavazatok 36 százalékát kapta.

Azért kellett időközi választást kiírni, mert a korábbi képviselő, a fideszes Horváth János meghalt. Ő négy éve 50-31-re verte akkori baloldali riválisát, a tavaszi országgyűlési választáson is induló Vajda Zoltánt.

Ácson polgármestert választottak. A Fidesz-KDNP jelöltje, Szentirmai István megkapta a szavazatok 100 százalékát.

Szentirmai István az MTI-nek elmondta, elsőként a település valós anyagi helyzetét szeretné megismerni, ezért független könyvszakértői csoporttal átnézeti az utolsó pár év gazdálkodását, valamint szeretne képet kapni arról is, hogy a kifizetett beruházások műszaki tartalma megfelelő-e.

A Komárom-Esztergom megyei településen azért kellett időközi választásokat kiírni, mert a korábbi polgármester, a független Lakatos Béla, aki idén tavasszal a Momentum jelöltje volt az országgyűlési választáson, lemondott tisztségéről.