Adatigényléssel él a kétéves munkaidőkeretről az MSZP

HírKlikk 2020. október 28. 13:14 2020. okt. 28. 13:14

Közérdekű adatigényléssel él az MSZP, hogy megtudja, mely munkáltatók kérték: 24 havi egységen belül számolhassák el az alkalmazottak munkaidőkeretét.

Szerdai online sajtótájékoztatóján Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettese elmondta: arról tudakozódik az e témában illetékes Békés Megyei Kormányhivatalnál, mikor és mely cégek kérték, hogy élhessenek ezzel a lehetőséggel, illetve ezek közül melyeknek, mikor és mennyi időre engedélyezték ezt.

Hangsúlyozta: 2010 óta folyamatosan fosztották meg jogaiktól a munkavállalókat és érdekképviseleteiket, kiszolgáltatva őket a multiknak és az oligarcháknak, lehetővé téve például, hogy a cégek a kollektív szerződéstől eltérve, a szakszervezetek beleegyezése nélkül is bevezessék a kétéves munkaidőkeretet.

Példaként említette, hogy így egyes időszakokban heti hat napon át is dolgoztatják az alkalmazottakat úgy, hogy se túlórapénzt, se műszakpótlékot nem fizetnek nekik.

Ez a politikus szerint, egyszerre igazságtalan, embertelen és kizsákmányoló.

Az MSZP törekvése, hogy minden dolgozó ugyanazokkal a jogokkal rendelkezzen – jelentette ki a párt elnökhelyettese, mindenkinek munkaszerződést és tisztességes fizetést, valamint uniós minimálbér bevezetését sürgetve.

Szükségesnek nevezte, hogy a „brutálisan korlátozó" Munka törvénykönyve helyébe új jogszabály lépjen, a munkáltatók és az érdekképviseletek pedig kössenek ágazati szintű bér- és termelékenységi megállapodásokat.

Komjáthi Imre az MSZP céljai között említette, hogy a civil szervezetek és az egyházak mellett, a jövőben a szakszervezetek is részesedhessenek a személyi jövedelemadó egy százalékának felajánlásából, az összeget pedig az állam költségvetési forrásból duplázza meg.

Forrás: MTI