Ahhoz, hogy a Fidesz legyőzhető legyen, az ellenzéknek igazi jövőképet kell felmutatnia

HírKlikk 2022. május 14. 10:30 2022. máj. 14. 10:30

A szocialista pártvezetés az elkövetkező két-három évben arra koncentrál, hogy megtalálja Orbán Viktor kihívóját – mondta a Népszavának adott interjújában Molnár Zsolt, aki ezután is tagja lenne a pártot vezető csapatnak, de azzal jelenleg nem akar foglalkozni, hogy versenybe száll-e a társelnöki posztért a közelgő tisztújításon.

Molnár szerint a jövőben nem lehet folytatni azt a hozzáállást, hogy az ellenzéki pártok a kampányok középpontjába kizárólag a miniszterelnök elleni támadásokat helyezik. Szerinte ezen a téren a választók új politikai stílust várnak, amelyben a tartalmi válaszoknak kell a leghangsúlyosabbaknak lenniük.

„Például az, hogy gazdasági értelemben erős államra van szükség, amely képes megoldást kínálni, ha a technikai fejlődés, a termelés automatizációja miatt tömegek veszítik el a munkájukat. Erős szociális védőhálóra lesz szükség, s szorosabb együttműködésre a szakszervezetekkel, de ugyanilyen fontos az esélyegyenlőség növelése az oktatásban, a megelőzésre koncentráló egészségügy területén – mondta Molnár Zsolt.

A szocialista politikus az ellenzék rossz választási eredményének okait keresve, elsőként azt említette: a karizmatikus, de kisebb politikai beágyazottsággal rendelkező ellenzéki miniszterelnök-jelölt és stábja nem ment át azon a közös szocializációs folyamaton, amit a 2019-es önkormányzati választás óta az összefogásba tömörült pártok átéltek, s ami szerinte szükséges lett volna a kormányzó-képesség bemutatásához.

Molnár szerint hiába látták ezt a többiek, a magas előválasztási részvétel mellett megszerzett győzelem nagyon erős legitimációt adott Márki-Zay Péternek. A kampányt a nyilvános viták hátráltatták volna, a belső fórumokon pedig a baloldali pártoknak nem sikerült elég hangsúlyosan a középpontba helyezni értékeiket, a szociális biztonság kérdését – ismerte el pártja felelősségét a politikus. Az eredmény pedig az lett, hogy egy konzervatív, neoliberális elemeket is tartalmazó kampány sok baloldali szavazót elbizonytalanított.

A szocialisták pártigazgatója szerint, mivel ebben a parlamenti ciklusban minden ellenzéki képviselőcsoport létszáma 5-15 fő között alakul, úgy véli, nem a pártok jelenlegi nagysága a fő igazodási pont. Molnár szerint a választók nem büntetik az MSZP-t a vereség miatt, hiszen ők nyerték a legtöbb egyéni körzetet az ellenzéki oldalon. – Igaz, az öt győzelem csak innen nézve sok, a Fidesz eredményét szemlélve nagyon is kevés – tette hozzá.

Molnár a pártja névváltoztatási javaslatára reagálva úgy fogalmazott: szerinte a helyes sorrend az, amiben először eldöntik, milyen országot és milyen szociáldemokrata pártot szeretnének, s amikor ez a vízió összeállt, ehhez kell megtalálni a szervezet, a kommunikáció és a marketing megújításának módját. 

Ezek mindegyike szükséges, de a formai elemek nem előzhetik meg a tartalmi döntéseket – jelentette ki Molnár Zsolt.