Álellenzéki támogatással uralja Csepelt a Fidesz

HírKlikk 2019. november 7. 14:04 2019. nov. 7. 14:04

Az LMP ellenzékiként került be a testületbe, de máris kiszállt az szövetségből és meg sem állt a másik oldalig. A Buckai Szövetség be sem szállt, viszont a Fidesszel szavaz.

Megtartotta alakulóülését a csepeli képviselő-testület, nem mondhatjuk, hogy meglepetések nélkül. Kiderült, hogy mégsem lehet más a politika: az LMP színeiben közös ellenzéki jelöltként mandátumot szerzett Tóth Sándor ugyanis a Fideszt támogatta szavazataival. Ezt tudva már érthető is, hogy gyakorlatilag egyszemélyes pártként miért kapott két bizottsági elnöki posztot és egy külső bizottsági helyet az LMP.

A két fideszes, korábban is ezt a funkciót betöltő alpolgármester, Ábel Attila és Morovik Attila mellett Borbély Lénárd polgármester munkáját segíti az a Pákozdi József, aki polgármesterjelöltként mindössze a szavazatok 3,42 százalékát szerezte meg a szigetszentmiklósi illetőségű Buckai Szövetség színeiben. Érdemes megjegyezni, hogy a Buckai Szövetség egyetlen, listás mandátumot szerzett a választások során, most viszont több bizottsági tagságot is kapott.

Az egyetlen bizottsági elnöki tisztség, amelyet valóban ellenzéki politikus tölthet be a jövőben, a pénzügyi, ellenőrzési és ügyrendi bizottság, amit a momentumos Dukán András vezet.

Mindez annak fényében különösen érdekes, hogy Csepelen a 9 tagú Fidesz-KDNP frakció mellett az MSZP 3, a DK 2, míg a Jobbik, a Momentum, az LMP és a Buckai Szövetség 1-1 képviselővel vesz részt a képviselőtestület munkájában.

Forrás: Hírklikk