Alig maradtak Fidesztől független vállalkozók

HírKlikk 2019. október 17. 08:29 2019. okt. 17. 08:29

Van a Fidesz-közeli vállalkozók köre, majd egy hatalmas, kiterjedt szürkezóna, az együttműködőké, és szinte már nincs is fehér – összegzi vizsgálódása tapasztalatait Laki Mihály, a Magyar Tudományos Akadémia emeritus kutatója.

Csak sejtéseink vannak arról, hogy a gazdaság mekkora hányada van a Fidesz-közeli vállalkozók kezében, de óriási a szürkefelület – mondta a HVG-nek adott interjújában Laki Mihály, a Magyar Tudományos Akadémia emeritus kutatója.

A kutatásában négy kritérium alapján döntötte el, ki tekinthető Fidesz-közeli vállalkozónak. Azt nézte meg, kik azok a vállalkozók, akik

  • jelen voltak vagy jelen vannak a Fidesz szellemi műhelyeiben;
  • akik személyes kapcsolatban állnak a fő döntéshozókkal vagy olyan személyekkel, akiknek vannak ilyen kapcsolataik;
  • akiknek a kérésére üzleti-politikai ügyleteket hajtanak végre;
  • akiknek a gyors felemelkedése 2010 után a számukra kedvező szabályozómódosításoknak, állami beszerzéseknek is tulajdonítható.

 

Azt a vállalkozót tekinti Fidesz-közelinek, aki a négyből legalább három szempontnak megfelel. Olyat szinte senkit nem talált, akire a négyből egy sem igaz, akik mégis, azoknak előbb-utóbb konfliktusuk támadt a hatalommal.

Korábban is voltak az aktuális hatalomhoz dörgölődző vállalkozások. A kérdésre, hogy mennyiben más ez a mostani rendszer, a kutató azt válaszolta: a mértékekben, valamint abban, hogy a legfelső politikai vezetés és e között az üzleti világ között sokkal szorosabb az összefonódás.

De van-e innen még visszatérés a piacgazdasági működéshez? Erről Laki azt gondolja: Valószínűleg igen, ám ehhez meg kell erősíteni a piac korrekt működését garantáló intézményeket. De hogy ez mikor történik meg, arról fogalmam sincs.

Forrás: HVG