Aligha lehet már elhallgatni a Pegasus-botrányt

HírKlikk 2021. július 25. 15:50 2021. júl. 25. 15:50

A parlament nemzetbiztonsági bizottsága hétfői zárt ülésén készül meghallgatni két minisztert is az egy hete kirobbant lehallgatási botrány ügyében. Eközben a Momentum késő délutánra tüntetést szervezett, tiltakozásul a Pegasus-gate ellen. A jelek szerint tehát sikertelenek maradtak a kormányzati próbálkozások, hogy teljesen jelentéktelenné tegyék az ügyet.

A Momentum közleménye szerint délután 6 órára a budapesti Terror Háza elé várják tiltakozókat. A tervek szerint onnan majd a nem messzire lévő Fidesz-székházhoz vonulnak. A szervezők felidézték, hogy a kormány a külföldi titkosszolgálatoktól vásárolt, Pegasus nevű kémszoftverrel figyel meg majdnem háromszáz magyart, köztük ellenzéki politikusokat, újságírókat, és számukra veszélyesnek titulált vállalkozókat.

„Ez a történet a rendszerváltás utáni magyar politika legsötétebb fejezete, hiszen az újságírók, ellenzéki politikusok, üzletemberek, aktivisták lehallgatása a legkeményebb pártállami időket idézi” – állapították meg.

Az ellenzéki pártok már előzőleg felszólították az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának kormánypárti – és így többségben lévő – tagjait, ne akadályozzák meg, hogy a testület hétfőn megvitassa a megfigyelési ügyet. Amennyiben ugyanis nem jelennek meg, akkor határozatképtelenség miatt nem lehet megtartani a tanácskozást, noha Pintér Sándor belügy-, valamint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelezte, hogy zárt ülésen hajlandóak válaszolni a feltett kérdésekre.

Ha a bizottság kormánypárti tagjai nem lesznek ott, akkor azt az ellenzék beismerő vallomásnak értékeli, és ezért a kormánypártoknak vállalniuk kell a felelősséget – közölték az ellenzéki pártok.

A DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd közleménye emlékeztetett rá, hogy az Orbán-kormány miniszterei az utóbbi napokban egymásnak „ellentmondó, mismásoló nyilatkozatokat" adtak, nem cáfolva a Pegasus alkalmazását. Most a többi között arra várnak választ, hogy megvásárolta-e valamelyik hazai szakszolgálat a Pegasus nevű megfigyelőprogramot, illetve ki adott a megfigyelésekre engedélyt. Halász János, a nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke a botrány kirobbanása után azt közölte, nem tartják indokoltnak a bizottság ülésének összehívását, Magyarországon a nemzetbiztonsági szervek maradéktalanul betartják a törvényeket.

Azóta viszont több olyan esemény is történt, amely más megvilágításba helyezi a történetet. Mindenekelőtt az, hogy a miniszterelnök szokásos pénteki – interjúnak álcázott – rádiószózatában feltűnően kerülte a témát. Orbán Viktor – a Pegasus, vagy a lehallgatás megnevezése nélkül – mindössze arra szorítkozott, hogy a belügyminiszter már mindent elmondott, amit akart. Előzőleg viszont a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség nyomozást rendelt el az ügyben. Mint közölték, több feljelentés nyomán felmerült a jogosulatlan titkos információgyűjtés bűntettének gyanúja. Keresztes Imre főügyész szerint azt kell megállapítani, történt-e és ha igen, milyen bűncselekmény.

A botrány pedig nem maradt meg a határokon belül. A német kancellár már csütörtöki sajtóértekezletén kifejtette, szigorúbban kellene ellenőrizni, kik férhetnek hozzá a kémszoftverekhez. Angela Merkel fontosnak nevezte, hogy ezek az eszközök ne kerüljenek rossz kezekbe. Hozzátette, nem lenne szabad, hogy olyan országokban is hozzájussanak ezekhez, ahol nem biztosított, hogy az igazságügyi hatóságok ellenőrzik felhasználásukat. A kormányfő megnevezte ugyan az izraeli NSO vállalat által gyártott Pegasus kémprogramot – amelyet globális szinten többször használták újságírók, politikusok és aktivisták megfigyelésére –, de a magyar szálat konkrétan nem említette.

Nem úgy Európai Néppárt német frakcióvezetője. Manfred Weber felidézte, ez a botrány nemcsak a magyar belpolitikát érinti, hiszen a kémszoftverrel még Emmanuel Macron francia államfőt is lehallgathatták. Azt mondta, az ügy az egész Európai Unió politikájára hatással van, ezért muszáj tisztán látni a történtekkel kapcsolatban. Viszont azt is hozzátette, egyedül a magyar kormánnyal szemben merült fel a vád, hogy lehallgatásokon használták fel a Pegasust. Úgy vélte, ezért a magyar kormánynak engedélyeznie kell egy független vizsgálat lefolytatását.