Alkotmányjogász: az MSZP Balatonnal kapcsolatos népszavazási kérdései jogi értelemben megállják a helyüket

HírKlikk 2020. augusztus 13. 16:45 2020. aug. 13. 16:45

Egyre nagyobb felháborodás övezi a Balaton körüli építkezéseket, egyre több kezdeményezés próbálja megakadályozni az olykor jelentős természetpusztítással járó beruházásokat, a tópart magánosítását. Ráadásul az árak is elszálltak: Tapolcán például két embernek egy éjszakára 93 ezer forintba kerül egy szállodai szoba – ez az összeg pedig már egy szingapúri luxushotel árával vetekszik. De a balatoni és az adriai árak között az idén ugyancsak szinte nincs különbség.

Nem véletlen tehát, hogy a Balatonért folytatott küzdelem több ellenzéki pártot is megihletett, hallatták a hangjukat: a Momentum Mészáros Lőrincet ábrázoló matricákat ragasztott fel kempingre, szállodára, a Jobbik parlamenti képviselője éhségsztrájkba kezdett egy siófoki építkezés miatt, a DK ifjúsági tagozata vízibiciklikkel tüntetett a Balaton fideszes bekebelezése ellen, az MSZP pedig tovább ment, népszavazási kezdeményezést indított a szabadstrandok védelméért.

Az szocialisták azt szeretnék, hogy az összes köztulajdonban álló természetes vizek melletti szabadstrand ingyenes legyen. Tehát ne csak a Balatonnál fürödhessenek díjmentesen a családok, hanem a Fertő és a Velencei tónál is.

Az MSZP kérdései:

• Egyetért-e ön azzal, hogy a természetes tavak melletti, köztulajdonban álló strandokra történő belépésért ne kelljen díjat fizetni?

• Egyetért-e ön azzal, hogy az Országgyűlés a természetes tavak melletti köztulajdonban álló strandokra a 2020. augusztus 1-jén fennálló állapothoz képest, építési és változtatási tilalmat rendeljen el?

• Egyetért-e ön azzal, hogy az Országgyűlés a természetes tavak melletti köztulajdonban álló strandokra elidegenítési és változtatási tilalmat rendeljen el?


24.hu csütörtöki cikkében megszólaltatta Sepsi Tibor alkotmányjogászt, aki a lapnak azt mondta, az MSZP kérdései jogi értelemben megállják a helyüket.

„A kérdések – tartalmuk szerint – országgyűlési hatáskört, jelenleg is törvényekben szabályozott és egy eredményes népszavazás esetén, e törvényekben megoldható építésügyi és a nemzeti vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos kérdéseket érintenek. Emiatt ezekben a tárgykörökben elvileg akkor is lehetne országos népszavazást tartani, ha nem az egész országot, de legalábbis nem az egész országot ugyanannyira érintik. Természetesen ettől még a Nemzeti Választási Bizottság a kérdések hitelesítését – ahogy mindig – most is meg tudja tagadni, például azzal, hogy a megfogalmazások módjába, azok egyértelműségébe köt – több vagy kevesebb alappal – bele” – magyarázta.

A témával kapcsolatban megkerestük Molnár Zsoltot, az MSZP pártigazgatóját, aki a Hírklikknek elmondta:

„Ma Magyarországon a fideszes oligarchák a Balaton minden negyedik kilométerén építkeznek, amelyek nem a közjót szolgálják, hanem luxusberuházások. A NER-lovagok az ország minden részén rá akarják tenni a kezüket szabad tavainkra. Így van ez a Balatonnál, a Velencei tó környékén Agárdnál, a Fertő tónál, és egy idő után nem kímélik majd a Tisza-parti településeket sem. Az MSZP nem nézi tétlenül ezt a helyzetet, hanem országjárása során, már több, mint százezer aláírást gyűjtött, hogy a petíciójának érvényt szerezhessen”.

Molnár hangsúlyozta: várják a döntést a népszavazási kezdeményezésükkel kapcsolatban, amely arról szól, hogy a jövőre nézve, ne lehessen beépíteni, eladni köztulajdonban lévő vízparti területeket, és hogy a jelenleg fizetős strandok legyenek díjmentesek.

Kiemelte: bár a kormánykommunikáció célja a fejlesztések és a minőségi turizmus reklámozásával az, hogy elfedje: a Fidesz-közeli vállalkozók nyúlják le a strandokat, az építési telkeket és a kempingeket. A népszavazással „az értelmes fejlesztéseknek természetesen nem szabunk gátat”.

Arra a kérdésünkre, miszerint miből pótolnák az önkormányzatok a jegyárak bevételének kieséséből származó hiányt, az MSZP pártigazgatója az hangsúlyozta:

az önkormányzatokat az államnak kártalanítania kell a kieső bevételért, ami „simán bele fog férni az állami költségvetésbe” „egy kicsit kevesebb lówellness, fölösleges stadion és egyéb pénzszórás kárára”.