Amerika, Trump után szabadon
Amikor 2016 novemberében a világ arra ébredt, hogy Donald Trump lesz az Egyesült Államok következő elnöke, ezt írtam az akkori választásról: „Donald Trump nem lesz annyira rossz elnöke Amerikának, mint sokan gondolják, de rosszabb lesz annál, mint amit Amerika és a világ érdemel.” A mondat első felében tévedtem.
Szerintem nem voltam egyedül ezzel a tévedésemmel, sokan gondoltuk azt (reménykedtünk abban?), hogy Trump – mint ahogy már volt ilyenre példa a történelemben – valamennyire felnő a feladathoz, s ha nem is kiemelkedő, de elfogadható vezetője lesz a világ első számú hatalmának. Nem lett igazunk. Donald Trump négy évnyi elnöksége majdnem olyan dicstelenül telt el, mint amilyen szégyenletesek voltak távozásának körülményei a Fehér Házból.
Sok mindent lehet a szemére vetni a most távozó elnöknek. Leginkább azt, hogy nem sikerült megoldást találnia az USA legnagyobb problémáira. A társadalmi egyenlőtlenségek felszámolását, az egészségügyi ellátás megoldatlanságait Trump, ha lehet, tovább növelte, és elégedetlenséget szított egy olyan országban, amelyet a demokrácia egyik mintájának volt szokás nevezni.
2008-ban, Barack Obama első elnökké választásának napjaiban épp Los Angelesben voltam, és ily módon saját szememmel láthattam, hogyan zajlik Amerikában egy választási kampány. Pontosabban, hogyan is zajlott a Trumpot megelőző időkben. Nos, a tengerparton és mindenütt másutt, egymás mellett álltak az emberek, egyiküknél a demokrata Obamát, a másikuknál a republikánusok jelöltjét, Mc Cain-t éltető táblák voltak. Saját szememmel láttam, hogy ezek az emberek nem acsarkodtak egymásra, békésen beszélgettek, mert megfértek egymás mellett a tengerparton és mindenütt másutt ebben a nagy és szép, akkor még elfogadónak számító országban. És amikor kiderült, hogy Obama győzött, a republikánus szavazók nyilván nem repdestek az örömtől, de, túl az első szomorúságon, másnap már a „mi elnökünknek” nevezték Obamát.
Ezt az "Amerikai Egyesült Álmot" verte szét Trump, aki egy sáros cipővel rontott a tiszta lábbelikhez szokott szőnyegre. Azt tette Amerikával, mint az egyszeri hülyegyerek a búgócsigával: miután ha nem jött rá, hogyan kell vele játszani, elrontotta.
Trump nem jött rá, miként működik Amerika, talán, mert nem is akarta megérteni. Fel sem fogta, hogy egy sokszínű, multikulturális kavalkád állt össze egyetlen nagy és hatékony országgá, amelynek ereje éppen sokszínűségében rejlett. Ezt nem érte fel ésszel Trump, és négy évnyi bénázását csak betetőzte az a szánalmas szomorújáték, amely az elveszített választást követte. A felheccelt tömeg a Capitoliumnál, a csalás emlegetése – épp csak azt nem mondta, hogy a haza nem lehet ellenzékben.
Mert, ne feledjük, nekünk, magyaroknak, ismerősek voltak azok a képsorok, amelyeket 2021. január 6-án a washingtoni Capitoliumból közvetítettek. Ismerősek voltak, és nem örültünk annak, amit láttunk. Mert volt már szerencsénk hasonlóhoz, előbb 2002-ben, majd 2006-ban a Magyar Televízió székháza előtt, a Szabadságról elnevezett téren. Láttuk és tapasztaltuk, milyen, amikor egy vesztes vezér nem képes elfogadni, ha nem ő nyer. És nem véletlen, ha sok magyar ember a washingtoni képek kapcsán arra gondol, hogy mi lesz itt jövőre, 2022-ben, ha Magyarországon nem a most már több mint tíz éve regnáló hatalom győz a választáson.
Tudom, mint minden hasonlat, ez sem minden részletében helytálló. Amerika nem Magyarország. Nagyobb, gazdagabb és – számtalan baja ellenére – egészségesebb, mint a mi országunk. Trumpot kivetette magából az őt megválasztó ország, mert nem kért abból a pusztulásba vezető útból, amelyet a most szégyenletes körülmények között távozó elnök kijelölt a számára.
