Andy Vajna és felesége életfogytiglant is kaphatna Macedóniában

Jász 2018. október 28. 08:53 2018. okt. 28. 08:53

Sokan felháborodtak azon, hogy a közelmúltban a miniszterelnök magángéppel utazott focimeccset nézni. Az ellenzéki sajtó attól volt hangos, hogy miközben a magyar emberek többsége komoly anyagi gondokkal küzd, Orbán Viktor királyként éli az életét. Pedig a NER-lovagok között vannak sokkal tehetségesebbek is, akik kenterbe verik a kormányfőt polgárpukkasztásban.

Itt van példának okáért Andy Vajna és kis felesége. Az, hogy a kormánybiztos úr szerelme Lamborghinivel repeszt Budapest utcáin, már fel sem tűnik senkinek, hiszen Tímea sokat tesz azért, hogy meglegyen mindene. Mondjuk, a múltkor a kamerák előtt képes volt szájon csókolni Vajnát, ami - lássuk be - nem kis teljesítmény. (Én például soha nem tudnám megtenni - a szerk.)

Most azonban sikerült olyat tenniük, amiért Macedóniában akár életfogytiglant is kaphatnának, sőt, még a sokat látott magyar parasztemberek is megpödrik kackiás bajuszukat.

Előljáróban annyit, hogy a macedón miniszterelnököt azért ítélte el egy szkopjei bíróság, mert befolyást gyakorolt egy 191 millió forint értékű páncélozott Mercedes beszerzésére kiírt pályázat kimenetelére, és a győztesnek kihirdetett autókereskedő utólag jutalékot fizetett neki, illetve ő maga személyes használatra is igénybe vette a luxusautót. Így most a korrupció miatt két évre börtönbe kell vonulnia.

Akkor most térjünk vissza Magyarország álompárjára. Mivel Vajna Tímea cicáját megműtötték, jelenleg nem alkalmas arra, hogy egy hagyományos repülőúthoz elkábítsák. Így mi sem természetesebb, azt kérte a kaszinó- és TV2-tulajdonos, filmügyi kormánybiztos férjétől, hogy küldjön értük egy magánrepülőt, mert valahogy el kell jutniuk Los Angelesbe.

Tímea mentségére legyen mondva, magánrepülővel korábban csak akkor utaztatta a cicuskáját, ha velük ment a családfő is.

Nem kell hozzá túl nagy képzelőerő, hogy elgondoljuk, mi lenne egy ilyen repülőútból, ha macedón állampolgárok lennének...