ÁSZ-vizsgálatot kér az MSZP Szijjártó bejelentése után

HírKlikk 2019. február 28. 12:39 2019. feb. 28. 12:39

Az MSZP az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálatát követeli, mert a kormány közpénzből a Fidesz európai parlamenti (EP-) választási kampányát támogatja. A szocialisták kampánya toborzással indul.

Ujhelyi István, az ellenzéki párt EP-képviselője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón közölte, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a héten egy televíziós műsorban azt mondta, kampány van, ezért a kormány plakátokkal kampányol. Csak azt felejti el a kormány, hogy kampányban nem ő, hanem a pártok kampányolnak - mutatott rá.

Hozzátette: a kabinet adóforintokat használ fel arra, hogy Fidesz érdekében folytasson kampányt; csak Orbán Viktor miniszterelnökként írt levele 300 millió forintba fog kerülni. Ez több annál, mint ahány forintot az összes ellenzéki politikai erő elkölthet a választási kampányban - hangoztatta.

Ujhelyi István azt mondta, követelik az ÁSZ-tól, vizsgálja meg, megfelel-e a magyar jogszabályoknak, ha a kormányzat milliárdokat költ közpénzből plakátokra, levelekre.

Kitért arra, hogy az MSZP elkezdte EP-kampányát, elfogadta listáját és a választási programját. Az, aki ma szereti a hazáját, az Európára szavaz - fogalmazott, úgy folytatva, hogy az, aki Orbán Viktort támogatja, Európa-ellenes.

Hozzátette: sok politikai erő nem fogadta el az MSZP javaslatát a közös EP-listára. Ezért nyílt a verseny és a választóknak tudniuk kell, hogy az öt százalékot el nem érő pártokra leadott voksok, nem hasznosulnak, sőt Fidesz-mandátumot jelenthetnek - magyarázta.

Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke bejelentette, pártja toborzókampányba kezd, várják azokat az embereket, akiknek fontos, hogy az EU a béke letéteményese legyen, illetve azokat, akiknek fontos a szociális Európa. Segítsenek minket a kampány alatt! Jöjjenek választókerületi biztosnak, aktivistának! Minden egyes emberre szükségünk van, arra is, aki csak egyetlen szórólapot tud eljuttatni azokhoz az emberekhez, akiket eddig Orbán Viktor gyűlöletkeltése mérgezett - hangoztatta.

Kérdésre válaszolva Ujhelyi István elmondta, az ellenzéki pártok a választáson technikai együttműködésre készülnek, nem maradhat egyetlen szavazókör sem ellenzéki felügyelet nélkül. 

Beszámolt arról is, folynak a tárgyalások a közös listáról a Párbeszéddel. Szerinte a választók nem arra kíváncsiak, hogyan áll össze a pártok az EP-listája, hanem azt szeretnék tudni, milyen programjuk van. Az MSZP-Párbeszéd Európa-párti és célja a szociális Európa megvalósítása - közölte.

A migránskártyákra vonatkozó kérdésre Ujhelyi István azt mondta, Magyarországon egyetlenegy ilyen kártya létezik, az is Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök, "Orbán Viktor maffiabarátja" kezében van. 

Egy másik kérdésre elmondta azt is, az ellenzék közös fellépése novemberben és decemberben sikeres volt, ezért folytatják a megmozdulásokat. Március 15-én az ellenzéki politikai erőknek és a civil szervezeteknek együtt kell kiállniuk az elnyomó hatalommal szemben - tette hozzá.

Forrás: MTI