Az a jó jelölt, aki egy asztalhoz tudja ültetni a pártokat

HírKlikk 2019. augusztus 16. 11:50 2019. aug. 16. 11:50

Fontos naphoz érkezett az önkormányzati választás időszaka, hiszen pénteken délután ér véget a ferencvárosi előválasztás, ahol eldől, hogy Jancsó Andrea vagy Baranyi Krisztina lesz a kihívója Bácskai János fideszes polgármesternek.

Az ellenzéki összefogás egyik jelöltje, Jancsó Andrea mellet kampányolt csütörtökön az MSZP országgyűlési képviselője Kunhalmi Ágnes, valamint a Momentum országos elnökségi tagja, a II. kerület remetekertvárosi önkormányzati képviselőjelöltje, Berg Dániel is.

„Nem az a jó polgármester-jelölt, aki folyamatosan a címlapokon van vagy aki hangos, hanem az, aki egy asztalhoz tudja ültetni a pártokat, szót ért az emberekkel, s ha kell, sziszifuszi munkával felderíti a legguzmisabb ügyeket is” – nyilatkozta Kunhalmi Ágnes, aki azt is hozzátette, hogy mindezt úgy, hogy most ezekkel a feltárt ügyekkel mások kampányolnak.

„Andrea évek óta dolgozik a ferencvárosiak érdekképviseletén. Ő az az önkormányzati képviselő, akit éjnek évadján fel lehet hívni és utána jár az ügyeknek. Ez nem a médiapolitizálásról szól, ez az emberközeli politizálásról szól” – biztatta szavazásra a kerületi lakosokat Berg Dániel.

Az előválasztás megnyitóján Jancsó Andrea elmondta, hogy a legfőbb célja, hogy a ferencvárosi lakosoknak botrányoktól mentes és nyugodt közéletet biztosítson, valamint a lehető legjobban szeretné bevonni a döntéshozatalba a kerület lakóit a jövőben.

A kerület lakosai a ami nap 14:00-ig tudják leadni szavazatukat a következő helyeken:

- Ferenc körút és Üllői út sarkán,
- a Mester és Haller utca sarkán,
- a Ferenc téren,
- és az Ecseri úti metrópótló megállójánál.

Habár az előválasztás híre elég nagy port kavart, a teljes ellenzéki együttműködéshez vezető út lehető legdemokratikusabb lehetősége, hiszen nem egy asztalnál döntik el a pártok egy elhúzódó vita során, kit indítanak a Fidesz ellen, hanem az érintettek, a helyi lakosok dönthetnek. Így minden kerületi lakost szavazásra buzdítanak a pártok, hogy a legalkalmasabb polgármester-jelöltet tudja indítani az ellenzék.

Forrás: Hírklikk