Az a vád, hogy az EU kevés vakcinát szállított és lassan, nem állja meg a helyét

Millei Ilona 2021. május 10. 17:15 2021. máj. 10. 17:15

Falus Ferenc úgy véli, az, hogy a beoltottságban magunk mögé utasítottuk szinte az egész világot, ugyan előny, csak az a kérdés, mi volt a cél. Ha az, hogy elmondjuk, világelsők vagyunk, akkor nagyon jó eredmény. Ám ebben a járványban a vírus változásai miatt egyáltalán nem biztos, hogy el lehet érni a nyáj-, vagy a közösségi immunitást. A korábbi tiszti főorvos szerint Magyarországon a lakosság 70 százaléka szeretné magát beoltatni, de az a szöveg, hogy minden oltás egyformán jó és hatékony, azoknak a meggyőzésére, akik eddig nem oltatták be magukat ma már nem elegendő információ. Falus Ferenc azt is felháborítónak tartja, hogy az oltások megkezdésének első percétől nem volt egyértelművé téve, hogy a járványügyi védekezés nem biztosítási alapon, hanem az ország területén való tartózkodási jog alapján, mindenkinek egyenlően jár.

A hírek szerint beoltottságban  a törpeállamokat és Mongóliát leszámítva, az egész világot magunk mögé utasítottuk. Előnyben vagyunk átoltottságban? 

Igen.

Ez mit jelent?

Az a kérdés, mi a cél. Ha az, hogy elmondjuk, világelsők vagyunk átoltottságban, akkor nagyon jó az eredmény.

Az operatív törzs jelentése szerint a beoltottak száma 4 305 775, közülük 2 503 575-en már a második oltást is megkapták. Valójában mennyi beoltottnak kellene lennie a nyájimmunitáshoz?

Egyáltalán nem biztos, hogy ebben a járványban a nyáj-, vagy a közösségi immunitást el lehet érni. Elsősorban azért, mert a vírus változik, és nem tudjuk előre kiszámolni, hogy milyen variánsok fognak megjelenni. Arra számítani, hogy a nyájimmunitás itt kialakul, csak abban az esetben lehetséges, ha a vírus szerkezete nem módosul. 

Márpedig úgy tűnik, hogy Indiában, Afrikában is módosul…

Igen. Egyelőre bizonytalan, és mindegyik variánsra más érték, amit számolni kell, vagy számolni lehet vele. Amíg az eredeti, vuhani vírusnál azt gondoltuk, hogy ötven százalékos beoltottságnál már nagyon jó eredmény lesz, most a brit variánsnál inkább a 80 százalékra gondolunk. Az indiairól nem tudunk semmit. 

Viszont úgy tűnik, lassult az oltások beadása. Már a második körös oltásoké is. Lassan elfogynak az oltást felvenni hajlandók?

Én ebben nem hiszek. Azt gondolom, hogy Magyarországon a lakosság 70 százaléka szeretné magát beoltatni. 

Mit kellene tenni ahhoz, hogy növeljék ezt a hajlandóságot?

Világos információkat kellene nyújtani arról, hogy melyik oltásnak milyen hatása van, milyen szövődményei vannak. Az a szöveg, hogy minden oltás egyformán jó és hatékony, azok meggyőzésére, akik eddig nem oltatták be magukat, ma már nem elegendő információ. 

Őket a világos információn kívül, mivel lehetne bevonni a körbe?

Kényszerrel, sajnos. Ezt szívesen elkerülnék, de tulajdonképpen egyre több a kényszerpárti, mert a közösségi érdek mégiscsak azt mondaná, hogy minél több embert be kellene oltani. Gyakorlatilag csak azokat nem, akiknek olyan anafilaxiás előtörténetük van, ami nagyon kockázatossá teszi az oltást. Bár őket is lehetne megfelelő intézkedések mellett oltani.

Mától már az érvényes regisztrációval rendelkező 16-18 évesek is foglalhatnak időpontot online a koronavírus elleni oltásra. A több mint 84 ezer jogosultat sms-ben értesítik a lehetőségről – közölte a koronavirus.gov.hu. Ön szerint növeli az ő oltási hajlandóságukat, hogy nekik Pfizert ajánlanak? 

Ezt nem tudom. Gyakorlatilag azt tudjuk, hogy a Sinopharm oltóanyag hatékonysága az egészséges fiataloknál sokkal jobb, mint a krónikus beteg időseknél. A Pfizer mellett nem az szól, hogy Pfizer, hanem az, hogy az az egyetlen vakcina, ahol olyan vizsgálatok történtek, amik azt igazolják, hogy a 16-18 éveseknek biztonságosan beadhatók. Sőt, április 9-én a Pfizer beadta a kérelmet az Európai és az Amerikai Gyógyszerügynökséghez is, hogy a 12. életévtől lehessen adni az oltását. Ennek az elbírálása folyamatban van, és hat hónapos és 12 év közötti vizsgálatok zajlanak. A harmadik fázisú vizsgálat eredményét júniusra várják. 

Tömegével jönnek oltóanyagok az Európai Unió országaiba. Májusban 150 millió, júniusban 190 millió adag érkezik. Ezek milyen vakcinát jelentenek?  

Ezek kizárólag olyan vakcinák, amiket az Európai Unió gyógyszerügynöksége (EMA) engedélyezett. Döntő többségben, nagy valószínűséggel Pfizer és Moderna oltóanyag lesz. 

Kinek fogjuk beadni a ránk eső részt, ha már nem lesz rá jelentkező?

Az Európai Bizottság hónapokkal ezelőtt azt mondta, hogy a nyár végére az Európai Unió lakosságának  70 százaléka be lesz oltva, illetve a számukra bőségesen rendelkezésre fog állni oltóanyag. Úgy tűnik, hogy stimmel ez az adat, tehát az a vád, hogy az Európai Unió keveset szállított és lassan, nem állja meg a helyét.

A fiataloknak ma kiadott közleményben felhívták a figyelmet arra is, hogy a Pfizer-vakcinára most csak a 16-18 éves korosztály foglalhat időpontot, a többi regisztrált ezt továbbra is Sinopharm-, AstraZeneca- és Szputnyik vakcinára teheti meg. Ha tömegével jönnek az EU-ból az oltóanyagok, miért nem engedik azokat választani? 

A választás lehetővé tételével, és azzal, hogy a miniszterelnök már tavaly novemberben belengette, hogy mindenki választhat (aztán kiderült, hogy ez nem így van), én akkor sem értettem egyet. Mi alapján válasszon valaki, amikor ezek között az oltóanyagok között tulajdonképpen a szakemberek is nagyon nehezen tesznek különbséget. Olyan helyzetbe hozták ezzel a lehetőséggel a magyarországi lakosságot, ami rengeteg szenvedést, gondot jelentett az emberek többségének. Kialakultak téves hitek arról, hogy melyik vakcina a jobb. Ez abszolút a kormányzati kommunikáció csődje volt. 

Kinek kellett volna eldönteni?

Elsősorban a szakmának kellett volna ebben az ügyben döntenie, és nem azt mondani az embereknek, hogy választani lehet, mert ők körülbelül az oltóanyag színe és pletykák alapján tudnának csak dönteni. Megfelelő mennyiségű adattal kellett volna ellátni az orvosokat, elsősorban az oltóorvosokat, hogy ők el tudják dönteni, ha van különbség, akkor kinek melyik oltóanyag az, amelyiktől jobb eredmény várható. Szeretném azt is elmondani, hogy botrányosnak tartom, amit most bejelentettek: a 11. vagy 12. körben lehetővé teszik a Magyarországon élő külföldieknek is a jelentkezést oltásra. A védőoltás nem biztosítási alapon, hanem a tartózkodás jogán jár. Aki Magyarországon hosszabb tartózkodási engedéllyel van, annak ugyanúgy járt volna az oltás életkora és a krónikus betegsége alapján, mintha a különböző korcsoportokba tartozna. Ez az oltás nem biztosítás alapú. Az a jogszabály, amelyik most megjelent, hogy ezt pontosítsa, csak egy további beszűkítő jogszabály, mert eleve nem minden járványügyi érdekből beadandó oltásra vonatkozik, hanem csak kimondottan a koronavírusra. Nem teszi lehetővé, hogy ezek az emberek otthon hozzáférjenek ahhoz a gyógyszerhez, amit a magyar állam ingyenesen biztosít a koronavírus-fertőzötteknek. Logikailag azt is mindenkinek nem biztosítási, hanem azon az alapon, hogy itt élnek, meg kellene kapniuk. Felháborítónak tartom, hogy a járvány, az oltások kezdetétől, az első perctől kezdve, nem volt egyértelművé téve, hogy a járványügyi védekezés nem biztosítási alapon jár, hanem az ország területén való tartózkodási jog alapján mindenkinek egyenlően. Közös érdekünk, függetlenül az állampolgárságtól és a biztosítási jogviszonytól, hogy minél kevesebb fertőző forrás legyen a környezetünkben.