Orbán az amerikai médiát is bocsánatkérésre buzdítja

HírKlikk 2020. június 4. 19:10 2020. jún. 4. 19:10

Az amerikai médiát is bocsánatkérésre szólította fel a magyar kormány – legalábbis az NPR amerikai közszolgálati rádió híradása szerint. A felszólítás az amerikai magyar nagykövetség kedden este érkezett e-mailjében jutott el a rádióhoz. Az erről szóló beszámoló idéz egy véleményt, miszerint ez nem más, mint a magyar kormány ködszurkálása.

A rádió honlapján közölt cikk szerzője ismertette, hogy miért is érték világszerte bírálatok a magyar kormányt a veszélyhelyzeti felhatalmazás miatt. A mostani e-mailben Kovács Zoltán rámutatott: most, hogy a kormány felkéri a parlamentet, hogy szavazzon a kormányfő felhatalmazásainak felfüggesztéséről, „felkínálja az alkalmat az amerikai médiának a bocsánatkérésre”. 

Ez Kovács szerint „nem csak Magyarország megválasztott kormányának jár, hanem a magyar emberek nagy többségének, akik az elmúlt hónapokban pártszimpátiáktól függetlenül, támogatásukról biztosították a kormány intézkedéseit, és akik példamutató egységet és erőt mutattak az előírások betartásában”.

Kovács úgy véli, a média tartozik a bocsánatkéréssel „az olvasóinak, nézőinek és hallgatóinak azért, mert a félrevezetés eszközeivé váltak a magyar kormány tevékenységét illetően”.

Az e-mail végén áprilisban és májusban megjelent 82 cikket és egyéb beszámolót sorolnak fel, amelyeket egyebek között az NPR, a CNN, a Bloomberg, a The Washington Post, valamint más amerikai orgánumok, továbbá jogvédő szervezetek és különböző intézetek közöltek.

A szerző Végh Zsuzsát, az Európai Külügyi Tanács kutatóját idézte, aki kifejtette: „a felhatalmazási törvény körüli vita, és most a bocsánatkérés követelése afféle ködfüggöny”, mert a magyar demokrácia enélkül is válságban van. A kormány lényegében bármilyen törvényt és módosítást keresztül tud vinni, megváltoztathatja az alkotmányt is, az Alkotmánybíróság már nem működik fékként -– mutatott rá a kutató.

Az NPR emlékeztetett arra, hogy a bocsánatkérésre irányuló követelés nem korlátozódott az amerikai médiára, szintén ilyen értelmű levelet kaptak május elején az Európai Parlament képviselői, továbbá – a hírek szerint – Kovács hasonló felszólítást intézett több finn professzorhoz, újságíróhoz és politikushoz is.

S mint – a Frankfurter Allgemeine Zeitung alapján – mi is beszámoltunk róla, az osztrák média sem járt másként, őket a bécsi magyar nagykövet szólította fel bocsánatkérésre.

Az NPR szóvivője kérdésre leszögezte, „Az NPR vállalja a kiegyensúlyozott tájékoztatását ebben a nemzetközi témában. Amerikaiak milliói bíznak bennünk, mint forrásban, és mi nagyon komolyan vesszük ezt a felelősséget, amint ezzel a beszámolóval is tesszük”.