„Az átlagembernek a töke tele van Theresával”

Nagy András 2019. március 14. 18:19 2019. márc. 14. 18:19

Már az angoloknak is nehezen követhető, hogy mi történik, csak a legelvetemültebb politikafigyelők, meg persze az üzleti szféra figyeli az óráról órára változó eseményeket – írta a Hírklikknek a Brexitről egy Londonban élő újságíró.

Habár Theresa May brit miniszterelnök már többször belebukott a Brexitbe, mégsem akarja ezt elfogadni, mondván: ő az egyetlen, aki a demokratikus értékeket védelmezi Nagy-Britanniában – kezdte kifejteni, hogy néz ki La Manche-csatorna túloldaláról az a tragikomédia, ami a Brexit kapcsán kialakult.

Miközben May tehát mereven ragaszkodik a népszavazás eredményéhez, amely szerint az Egyesült Királyságnak ki kell lépnie az Európai Unióból, az emberek többsége ma már újabb referendumot akar, hiszen kiderült: gyakorlatilag minden hazugság volt, amit a Brexitről a kampányában annak idején a kilépéspárti tábor hangoztatott.

Éppen azért irritálja a britek többségét May mostani viselkedése, mert a többség ma már úgy gondolja, az lenne demokratikus és korrekt, hogy ennyi bukás után újra az emberek kezébe kerülne a kérdés, hogy úgy dönthessenek, hogy tudják: mi a tét.

„Egy biztos: az átlagembernek a töke tele van Theresával” – fogalmazott Pénzes Dávid. A Hírextra.hu londoni hírportál főszerkesztője szerint a britek vezetőjéről kialakult kép egy akarnokot mutat, aki képtelen lemondani a hatalmáról, és ezt meg is teheti, mert nincs egy értelmes ellenzéke. Ilyen szempontból is nagyon hasonló a helyzet. mint otthon… – jegyezte meg.

A különbséget a kint élő újságíró abban látja, hogy a politikába vetett bizalom a briteknél jelenleg még annál is sokkal alacsonyabb, mint Magyarországon. Igaz, a tét is sokkal nagyobb – tette hozzá. A magyar kormányfő antidemokratikus lépései a kutyát nem zavarják itt, ám a Brexit az egész világon éreztetni fogja a hatását.