Az egészségügyi dolgozók jogviszonyának helyreállítását követeli az ellenzék

HírKlikk 2021. március 2. 19:40 2021. márc. 2. 19:40

Az egészségügyi dolgozók közalkalmazotti jogviszonyának azonnali helyreállítását, vagy legalább a szerződések aláírásának elhalasztását követelik a kormánytól az ellenzéki együttműködés pártjai.

A DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd közös közleményében kiemelte: kiállnak az egészségügyi dolgozók, ápolók és orvosok mellett.

Úgy fogalmaztak, „az Orbán-kormány ismét az erőt választotta az igazság helyett: átgondolatlan, az ágazati struktúrát és az egészségügyben dolgozókat hátrányosan érintő, az érintettekkel érdemi egyeztetések nélkül meghozott döntést csak egy reménytelenül alkalmatlan kormány képes véghez vinni, ráadásul mindezt egy koronavírus-világjárvány kellős közepén".

Ezért azt követelik, hogy állítsák helyre az egészségügyi dolgozók közalkalmazotti jogviszonyát, vagy legalább halasszák el az új szerződések aláírásának határidejét a koronavírus-járvány megszűnése utáni időpontra. Emellett kezdjenek érdemi tárgyalást az egészségügyi dolgozókkal és az érdekvédelmüket ellátó szervezetekkel – írták.

Az ellenzéki pártok közös közleményében azt is kiemelték: „ha 2022-ben kormányváltás lesz, az új kormány vissza fogja adni az egészségügyi dolgozók korábbi státuszát".

Fidesz: Gyurcsányék beszélnek az egészségügyi dolgozókról?

A Fidesz szerint a „baloldal álhíreivel" ellentétben, a magyar egészségügyi dolgozók döntő többsége elfogadta az egészségügyi szolgálati jogviszonyt, eközben pedig minden idők legnagyobb orvosi és ápolói béremelése zajlik.

A nagyobbik kormánypárt keddi közleményében az ellenzéki pártok közös nyilatkozatára reagált. „Gyurcsányék beszélnek az egészségügyi dolgozókról?" – reagált a Fidesz közleményében, amelyben álságosnak nevezi, amit a „baloldal művel".

A kormánypárt hangsúlyozza: az a Gyurcsány és az a baloldal beszél az egészségügyi dolgozókról, amely kormányzása alatt sorra zárta be a kórházakat, több ezer orvost és ápolót tett utcára és üldözött el az országból. Akit nem rúgtak ki, azokat megalázóan alacsony bérért dolgoztatták, és még el is vettek tőlük egyhavi bért – tették hozzá.

A Fidesz szerint a baloldal tudatosan leépítette az állami egészségügyi ellátást, mert be akarta vezetni a fizetős egészségügyet, és üzletelni akart a betegeken. 

Forrás: MTI/Hírklikk