Az ellenzék szerint az osztogatás Orbán idegeskedésének a jele

HírKlikk 2022. január 17. 18:00 2022. jan. 17. 18:00

Magyarországon tavasszal választás lesz, az addig hátralévő időt Orbán Viktor választási ajándékok osztogatására használja fel. Az ellenzék ezt az idegesség jeleként értékeli – összegezte az ARD német közszolgálati műsorszóró televíziós híradója a honlapján. A választási harc megkezdődött, még nem hivatalosan, de lopakodóan.

Minden szavazó engedhesse meg magának a csirkepaprikást a vágtató, 7,4 százalékos infláció, és annak ellenére, hogy az alapvető élelmiszerek árai jelentős részben erősebben emelkedtek, mint az inflációs ráta. A választás időpontjának bejelentése után Orbán Viktor a Facebookon néhány újabb jótéteményt jelentett be. Azt mondta, mindenhol emelkednek az élelmiszer-árak, de „Magyarország védi a családokat”. Egyben felsorolt néhány eddigi intézkedést, köztük az üzemanyag árának és a kamatok emelkedésének befagyasztását, az áram árának rögzítését, az időseknek adott 13. havi nyugdíjat, és azt, hogy a 25 év alattiaknak idén nem kell jövedelemadót fizetni. És most még rögzítette néhány alapvető élelmiszer árát is, amely mostantól nem lehet magasabb, mint tavaly október közepén, de nem is tűnhetnek el a polcokról, ellenkező esetben jelentős bírság szabható ki a kiskereskedőkre – részletezte az intézkedéseket az ARD.

A kereskedők nem örülnek, mert őket terheli az árstopból adódó veszteség, vagy legalábbis a kormány azt nem téríti meg. „Olyan ez, mintha visszamennénk a szocializmusba, amikor hatósági árak voltak” – mondta egy hentes. 

Az ellenzék ezt úgy értékeli, hogy a kezdeti sokkos lemerevedés helyét fokozódó idegesség veszi át a kormánytáborban. Ezúttal ugyanis a választás alighanem sokkal szorosabb lesz, mint az elmúlt alkalmakkor. A korábban menthetetlenül szétforgácsolódott ellenzék széles skálán szövetségre lépett, hogy valós lehetőséghez jusson a választási jogszabályok orbáni többség által elfogadott változtatásai ellenére. Ráadásul a közös jelölt ókonzervatív, katolikus, Európa-barát és világlátott: egy korábban Orbán egyik fellegvárának számító városban választották meg polgármesternek a trend ellenére, és ott népszerű.

Szerinte az, amit Orbán tesz, nem képes megfékezni az inflációt, és olyan, mintha valaki kávéskanállal akarná megállítani az árvizet. Orbán csökkenthetné a 27 százalékos áfát is, ami a legmagasabb az EU-ban – s csak néhány élelmiszerre rakódik ennél alacsonyabb általános forgalmi adó. Kérdés az is, hogy összeegyeztethető-e az uniós szabályozásokkal az, amit Orbán éppen csinál. Ez azonban még soha nem érdekelte a magyar kormányfőt. „Ott úgysincs józan ész” – mondta Orbán, hozzátéve: kész mindezt megvédeni Brüsszellel szemben. „A választásokig azonban a sorsáról van szó, és a jelek szerint minden erejével küzd” –- írta az ARD bécsi tudósítója.

 

Forrás: Hírklikk