Az ellenzéki összefogás a fontos, nem az egyéni pártpolitikai érdekek

HírKlikk 2020. szeptember 28. 13:45 2020. szept. 28. 13:45

„Nem a nyilvánosság előtt kell azokat a csatákat megvívni, hogy ki kit segít a háttérben – nyilatkozta Molnár Zsolt az ATV Start című műsorában, miután Bajnai Gordon kénytelen volt megszólalni Fekete-Győr András nyilatkozata után, amelyben a volt miniszterelnök nevét is megemlítette, mint az egyik olyan szakértőt, aki a Momentum választási felkészítését segíti.

Molnár leszögezte, hogy az ellenzéki összefogás a lényeg, és nem a pártpolitika.

A szocialista politikus szerint, neveket bedobni olyan, mint a fociszezon előtt, az átigazolási időszakban belengetni a nagy játékosokat, akik aztán nem mindig jönnek be.

„Én azt tapasztalom, hogy kivétel nélkül minden ilyen szakember az ellenzék egészét támogatja, és nem csak bizonyos részeit” - tette hozzá.

A mohácsi időközi választással kapcsolatban Molnár Zsolt megköszönte az ellenzéki szavazók támogatását, és kiemelte, hogy a jelöltjük több mint negyven százalékot kapott, és két egyéni választókerületet szereztek, amit kifejezetten biztatónak tart.

„Ne felejtsük el, hogy Mohács a Fidesz Angyalföldje” – hangsúlyozta Molnár Zsolt.

Az MSZP pártigazgatója reagált arra is, miszerint a Momentum csak akkor támogatja az egy közös listát, ha olyan politikusok nem lesznek rajta, mint a szocialista Tóth Csaba.

Tóth „kétszer tönkreverte a Fideszt. Kérdezem udvariasan, hogy ezt hány momentumos politikus tudja elmondani magáról?” – tette fel a kérdést Molnár Zsolt.