Az ellenzéki pártok csak a külön sírhelyeiket ássák a közös temetőben

Nagy András 2018. november 9. 07:44 2018. nov. 9. 07:44

Az ellenzéki pártoknak be kellene fejezni, hogy jelentős energiákat fordítanak egymás ellen. Amíg ugyanis egymást próbálják előzgetni, tulajdonképpen azért harcolnak, hogy mindegyiküknek külön sírhelye legyen a közös temetőben – nyilatkozta a Sztárklikknek Kuncze Gábor.

A miniszterelnök vejét vastagon érintő Elios-ügy kiválóan mutatja, hogy működik ma az ország, azon belül az ügyészség – mondta a volt belügyminiszter, aki szerint már a sokadik olyan ügy ez, ahol teljesen egyértelmű az ábra: a hatóság mégis azt közli, hogy nem történt bűncselekmény.

„Sajnos itt tart az ország, az elit egy bizonyos része úgy lop csal ahogy akar, és úgy lesz milliárdos, ahogy neki tetszik. És ezt addig teheti, amíg nincs alternatívája”  - fogalmazott, részben arra is reagálva, hogy minden botrány ellenére nehogy csökken, de a Medián legfrissebb felmérése szerint még nő is a kormánypártok tábora.

Az alternatívát keresniük kellene az ellenzéki pártoknak, még akkor is, ha az érdekeiket nyilván sértené egy „kívülről jövő” ember. Valószínű, hogy itt egy széles politikai bázison alapuló, ha úgy tetszik, népi mozgalomnak kellene kialakulni, amely aztán a következő választásra párttá alakulva venné fel a versenyt a Fidesszel – fejtette ki Kuncze.

A volt belügyminiszter szerint a jelenlegi parlamenti pároknak az lehet a feladatuk, hogy amíg a mozgalom a parlamenten kívül van, ők belül jelenítsék meg, a választásokhoz közeledve pedig tagozódjanak bele. Ehhez persze nagy önmérsékletet kell tanúsítaniuk, de másképp nem fog menni, és ha az ország érdekét nézik, akkor ezt kell tenniük.

Az, hogy holnap a Momentum tart egy 100 fős tüntetést mondjuk a CEU elüldözése ellen, holnapután meg az LMP ifjúsági tagozata, azt egyszerűen nevetségesnek tarja, de nem jobbak a nyolc felé húzó szakszervezetek és a civilek sem szerinte, akik szintén külön-külön tüntetgetnek az Orbán-rendszer intézkedései ellen.

Az a megosztottság, ami a mai magyar társadalmat jellemzi, és kizárólag Orbán Viktort és körét gyarapítja. Amíg az ellenzéki pártok jelentős energiákat fordítanak arra, hogy egymást beelőzzék, addig tulajdonképpen azért harcolnak, hogy mindegyiküknek külön sírhelye legyen a közös temetőben – mondta.