Az ellenzéknek még idén meg kell találnia Tarlós kihívóját

Nagy András 2018. október 11. 10:22 2018. okt. 11. 10:22

Tarlós Istvánnal a Fidesz lépett, az ellenzéknek is lépni kell. Még az idén meg kell találni azt a jelöltet Budapesten, aki egyedüli kihívóként állhat szemben a jövő évi főpolgármester-választáson a jelenlegi főváros jelenlegi vezetőjével. Ennek a legjobb módja a mielőbb megtartott előválasztás az MSZP budapesti elnöke szerint.

Molnár Zsolt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt a 2022-es kormányváltás szempontjából is óriási jelentőségű jövő évi önkormányzati választásról annak kapcsán, hogy Orbán Viktor szerdán bejelentette: a Fidesz ismét Tarlós Istvánt szánja Budapest főpolgármesterének.

A szocialista politikus szerint az MSZP-ben semmilyen meglepetést nem okozott Tarlós megnevezése, hónapok óta erre készültek, ha úgy tetszik, „fix 1-esre vették”. Éppen ezért még idén szeretnék egyértelművé tenni a budapestiek számára, ki lesz a jelenlegi főpolgármester kihívója, emellett pedig a „Veled vagyunk, Budapest!” elnevezésű programon is dolgoznak egy ideje.

Az ellenzéki kihívó személyét azonban nem pártok egyezkedésén, hanem egy széleskörű szavazás, más néven előválasztás során választanák ki a szocialisták. „December 15-ig le fogjuk bonyolítani a budapesti előválasztást” – jelentette ki, hozzátéve, hogy ennek a részletein még dolgoznak, de az MSZP-vel szövetséges Párbeszéd, valamint a Demokratikus Koalíció már jelezte, hogy részt vesz benne.

Az előválasztáson ugyanakkor nem a pártok, hanem a budapesti lakosság fog részt venni, remélhetőleg minél nagyobb számban. Ezzel kapcsolatban Molnár a műsorban elmondta, „annak van értelme, ha jó sok budapesti elmegy”, mert annál nagyobb legitimációt semmi nem adhat az ellenzéki jelölt számára, mint a fővárosi lakosság egyöntetű támogatása.

„Ha ez a jelölt civil, akkor civil. Ha pedig pártpolitikus, akkor az” – jelezte Molnár, hogy az MSZP részéről abszolút nyitott a jelölés kérdése, számukra annyi a lényeg, hogy olyasvalaki legyen, akit budapestiek is szívesen látnának a városvezetői székben.

Azt a vitát, hogy az LMP, vagy adott esetben a Momentum nem támogatja az előválasztást, illetve esetleg a közös ellenzéki főpolgármester-jelölést sem, azt a szocialista politikus szerint ezeknek a pártoknak a budapesti választókkal kell majd lefolytatniuk.