Az első éjszaka joga is téma volt az Országgyűlésben

HírKlikk 2018. december 11. 12:11 2018. dec. 11. 12:11

Nem csillapodtak az indulatok a munka törvénykönyvének a munkaidő-beosztás önkéntes megváltoztatásáról szóló módosítását kezdeményező fideszes javaslat kapcsán kedden napirend előtt az Országgyűlésben.

Varga László MSZP-s képviselő követelte, hogy teljesítsék a szakszervezetek követelését, a munka törvénykönyve módosításának visszavonását, a jelenlegi cafeteriaszabályok megtartását és a komoly béremelést. Értékelése szerint a munkaidőkeret 200-ról 400 órára történő emelésével a heti hatnapos vagy a napi 10-12 órás munkavégzést teszik lehetővé. Hozzátette: a cégek jelentős része meg sem éri a három évet, a munkaidőkeret tervezett hosszát. 

Szerinte az Országgyűlés házszabályellenesen zárta le a törvényjavaslat vitáját és ugyancsak nem felelt meg a házszabálynak az, hogy hétfőn egyszerre szavaztak az ellenzék több mint 2900, napirendet módosító javaslatáról. Varga László kifogásolta Kövér László házelnök hétfői ülésvezetését és azt firtatta, őt ki fogja megbüntetni.

Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára azt kérte a képviselőtől, nézze meg a foglalkoztatási adatokat és az átlagbért, mielőtt a munkavállalók kizsákmányolásáról beszél. 2010-hez képest 800 ezerrel többen, összesen 4,5 millióan dolgoznak - tette hozzá.

A törvényjavaslat célja, hogy lebontsák a bürokratikus akadályokat azok elől, aki önként többet akarnak dolgozni, hogy többet kereshessenek - magyarázta. Közölte, a túlmunka csak rendkívüli esetben rendelhető el, nem lehet minden nap rendszeresen beépíteni a munkaidőbe.

Mellár Tamás a Párbeszéd részéről is bírálta a munka törvénykönyvének tervezett módosítását, amelyet rabszolgatörvénynek nevezett. Mi fog ezután jönni Magyarországon? Februárban majd behozzák az első éjszaka jogának törvényét? Hiszen, ha már megteremtették a mostani törvénnyel a jobbágyságot, akkor ahhoz jár ez is - vetette fel.

A Fidesz-KDNP történelmi felelősségét firtatta, mondván, háromszori kétharmados többséggel csak egy silány, félfeudális rendszert tudott létrehozni, amely inkább hasonlít a keleti despotikus rendszerekhez, mint a nyugati demokráciákhoz. Kétszeres Marshall-segélynyi európai uniós támogatásból csak egy olyan gyarmati gazdaságot tudtak létrehozni, amely csak úgy tud működni, hogy megfosztják a dolgozókat a jogaiktól - jelentette ki az ellenzéki képviselő, hozzátéve: a kormánypártiak nem hagynak más lehetőséget egy olyan békés professzornak sem, mint ő, fütyülnie kell, mert különben a kormánypártiak "fütyülnek rá".

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára megerősítette: a törvényjavaslat célja, hogy aki akar és tud, az dolgozhasson és az meg is érje neki. Ezért támogatja a kormány, hogy a dolgozók önként vállalt munkavégzésre kapjanak lehetőséget - közölte.

Szerinte ha valaki az ellenzéki felszólalásokból indul ki, akkor azt hiszi, hogy Magyarország egy folyamatosan pusztuló hely, de ezt cáfolják a többi között a foglalkoztatási adatok, a bérek emelkedése, a nyugdíjak értékének növekedése. Magyarország olyan hely, ahol meg kell küzdeni a jobb életért, de amely kis lépésekkel, jó irányba halad - tette hozzá.

Az államtitkári felszólalás közben ellenzéki képviselők folyamatosan bekiabáltak, mire az ülést vezető Hiller István csengetett, Dömötör Csaba azonban azt mondta, bírja a hangzavart, és nem irigyli a parlamenti alelnököt a pártja miatt. A szocialista politikus azt kérte az államtitkártól, tartózkodjon az Országgyűlés alelnökének bírálatától.

Forrás: MTI