Az eltávolított Fidesz

Németh Péter 2019. április 24. 09:32 2019. ápr. 24. 09:32

Az Új Egyenlőség, ha úgy tetszik, már megvalósította a Fidesz nélküli életet. Nagy kár persze, hogy nem önszántából, és nem is természetes módon alakult így. A Pogátsa Zoltán által vezetett egyesület ugyanis kedd délutánra vitát szervezett az Európa parlamenti választásokon induló nagyobb pártok számára, amelyre – mondhatjuk: szokása szerint – a Fidesz nem jött el.

A kormánypárt Orbánnak a Gyurcsánytól elszenvedett emlékezetes 2006-os tévévitán elszenvedett súlyos vereség elvette a kedvét az ilyen rendezvényektől; lényegében minden választási vita elől kitér.

Azt gondolnám, hogy ezt a világ valamennyi kulturált országában, ahol az ilyen vitákra a választók igényt tartanak, súlyosan megbüntetnék a polgárok, Magyarországon azonban ennek a tiszteletlenségnek semmilyen következménye nincs. Sőt: a szavazók mintha még díjaznák is, hiszen rendre kétharmados többséghez juttatják a Fideszt, és ezt akkor is el kell mondanunk, ha a kétharmad, alapvetően, az eleve elcsalt, de törvényesített választási rendszernek köszönhető.

De nincs az a választási szisztéma, amely sikerrel kecsegtetne, ha az emberek zokon vennék az ilyen pártok viselkedését, ha elfogadhatatlannak tartanák a viták negligálását. Ám, ha így lenne a Fidesz is rohanna ezekre a rendezvényekre, de nem rohan, mert tudja, hogy nincs következménye.

Orbán pártjának a május 26-i választáson is jó esélye van arra, hogy kétharmados győzelmet arasson, vagyis elvigye a 21 képviselőhely döntő többségét. Most, a legutóbbi felmérések, 13 helyet ígérnek Orbánéknak, a maradék heten kellene osztozniuk a többieknek.

Egy ilyen vitadélután, sajnos, semmit nem tud változtatni az erőviszonyokon, még azt sem mondhatjuk, hogy jelentősen módosítanak a szavazói szimpátiákon. Ezzel együtt is fontos, hogy legyenek erőpróbák, olyan vitanapok, ahol a résztvevők legalább elmondhatják egymásnak, ki mit is akar elérni, ha ott ül majd az európai parlamentben.

Azért írtam, hogy egymásnak, mert egy ilyen esemény egyáltalán nem érdekli a tévétársaságokat, és pontosan azért, mert az embereket sem. Az persze érdekes kérdés, hogy ha mégis vállalná valamelyik országos csatorna, hogy műsorába iktatja a vitát, akkor rá lehetne-e szoktatni a nézőket arra, hogy érdekelje őket a saját jövőjük, vagy sem, ettől a kísérlettől azonban el kell tekintetnünk.  A vitát azért lehetett követni a Facebookon, és akinek ez fontos volt meg is tette.

De térjünk vissza a Fidesz nélküli élet másik ágára, arra tudniillik, ami már nem a kormánypárton, hanem a szervezőkön múlott. Ők ugyanis azt kérték a résztvevőktől, hogy mondandójukból mellőzzék a Fidesz és a kormány bírálatát, azt nem tudom, hogy hozzátették-e: elsősorban azért, mert nincsenek jelen a beszélgetésen.

Fogalmazhatunk úgy is: az Új Egyenlőség abban látta az esélyeket újnak és egyenlőnek, ha a távolmaradót, a fair play szabályai alapján, megkímélik a bírálattól. Ám: valóban ez lenne a fair play. Az volna a tiszta játék, ha megkíméljük azt a társaságot, amely az elmúlt tíz évünket alakította, amely elköltötte az EU-s pénzeinket, sokszor igen erős korrupcióval átszőve, többnyire átláthatatlanul? Azt a csapatot kell megtisztelni a kvázi tiszta játékkal, amely minden szabályt felrúg, átír, és a saját képére formál?  Azzal a gárdával kell kesztyűs kézzel bánni, amelyik senki nem kímél, elsősorban az ellenfeleket nem? Azzal a párttal, amely lerabolta szinte a teljes médiát, és amely ezekbe a médiákba nem is engedi be a vetélytársait? Mit nem engedi be; verőemberekkel dobatja ki őket.  Tényleg ez volna a fair play? 

Nem ez, nem fair play. Ez színtiszta butaság. Butaság, mert ráadásul még a vitában résztvevőket is megfosztja attól, hogy egyértelműen és világosan rámutassanak arra, mi az, amivel szakítani kell, mit tett az uniós pénzekkel a kormányzat, és mit tesz most, illetve mit akarna tenni most, magával az Unióval.  Kit tisztelünk meg azzal,  ha nem mondjuk el, hogy Orbán Viktor Európa szélére sodorta Magyarországot, és ha az a politika fog érvényesülni a kontinensen, amelyet Orbán képvisel, az előbb utóbb lángba borítja a földrészt.

Vajon nem az lett volna a célja egy ilyen rendezvénynek, hogy a jelenlévők felmutassák, mivel kell szakítani, és hogyan lépjünk tovább?  Meggyőződésem, hogy egy ilyen vitaestnek csak ez lehetett volna a célja. Túl azon, hogy a párhuzamos beszédek magukban hordozzák az unalmat is. Igen, lehet, ha szervezők nem hoznak be egy ilyen – szerintem ostoba – szabályt, akkor a többség azzal lett volna elfoglalva, hogy a Fideszt, illetve a kormányt szidja. És ezzel mi a baj? Nem ez a dolguk? De éppen ez, hogy minél értelmesebben, világosabban rámutassanak a rendszer hibáira, illetve az általuk végrehajtandó korrekcióra. Természetesen – szabály ide, szabály oda – a hatalmon, most is többségben lévők kritikája is el -elhangzott, mert hiszen megkerülhetetlen volt. Csak hát félősen, tartva a regulától való eltéréstől. Pedig a regulától a Fidesz tért el. Az a Fidesz, amely maga döntött úgy, hogy fizikailag nem hajlandó odaülni a többiek mellé, gondolatilag pedig a szervezők Fidesztelenítették az eseményt. Pedig ezt csak a választók tehetik meg.

Tehetnék…