Az emberarcú Tarlós

Föld S. Péter 2019. október 14. 17:10 2019. okt. 14. 17:10

Tarlós Istvánnak van emberi arca is. Ezt korábban nemigen láthatták a budapestiek, ám a Fidesz vasárnap esti eredményváróján megmutatta, hogy nemcsak pikírten és arrogánsan képes megnyilvánulni. Olyannyira, hogy még az őt nem kedvelők is meghatódhattak egy pillanatra, amikor az őt legyőző Karácsony Gergelynek gratulált.

Tarlós István miközben gratulált Karácsony Gergelynek vasárnap este, sok szerencsét is kívánt utódjának, a budapestiek által megválasztott új főpolgármesternek. Nem sok sikert, hanem sok szerencsét. Nem tudni, véletlen volt-e ez, vagy szándékos, a két szó - ebben a helyzetben különösen - nem ugyanezt jelenti.

Ezzel együtt, tényleg minden irónia nélkül, azt kell mondanunk, hogy Tarlós István emberi arcát mutatta ezen az estén. Meghatottan köszönte meg a budapestieknek hogy ezért a nagyszerű városért  dolgozhatott, és ekkor volt egy pillanat, amikor úgy tűnt, hogy igaza volt Karácsony Gergelynek, amikor azt mondta, hogy Tarlós szereti Budapestet.

Korábban ennek kevés jelét láttuk. Tarlós nem volt rossz vezetője Budapestnek, és mostani bukását az okozta, hogy a fővárosiak szemében a Fidesz és Orbán Viktor kiszolgálója volt. Budapesten pedig sem Orbán, sem a Fidesz nem népszerű.

Ám választás estéjén, az eredményváró rendezvényen nem hallhattunk semmit a Tarlósra korábban jellemző arrogáns megfogalmazásokból. Talán azért sem, mert a volt főpolgármester szemmel láthatóan meg volt hatódva ezen az estén. Nyilván átfutott rajta az elmúlt évtized, amikor a város élén állt, s a felismerés, hogy most új élet kezdődik a számára. Ahogy korábban fogalmazott, lesz majd ideje az unokáival foglalkozni. Ez is oka lehet, hogy ezen az estén emberi hangot ütött meg, holott korábban tutyimutyi alaknak nevezte Karácsonyt, anyámasszony katonájának.

Mindez értékelendő, ám nem árt tudni, hogy a Tarlós által vasárnap este használt emberi hang annak is köszönhető, hogy a budapestiek megfosztották hatalmától. Vasárnap este már egy más pozícióból beszélt, s bár még fenn állt a pódiumon, valójában már ugyanabban a magasságban volt, mint bármely budapesti polgár.

A nyolcvanak évek elején volt egy Rolls Frakció nevű zenekar, amely egyik dalában ezt énekelte: „Adj egy jelvényt a kisembernek, És tíz perc múlva nem ismer meg”.

Tarlóstól most elvették a jelvényét. Ha legközelebb találkozunk vele az utcán, ne lepődjön meg senki, ha visszaköszön.