Az emberi jogi bíróság elítélte Törökországot az ellenzéki újságírók illegális fogva tartása miatt

HírKlikk 2021. május 18. 18:05 2021. máj. 18. 18:05

Az Emberi Jogok Európai Bírósága kedden ismét elítélte Törökországot két ellenzéki újságíró törvénytelen előzetes fogva tartása miatt – közölte kedden a strasbourgi testület.

A két kormánykritikus újságírót, Tunca Ilker Ögretent és Mahir Kanaatot 2016 decembere és 2017 decembere között ítélték előzetes letartóztatásra terrorizmus gyanújával. A helyi hatóságok azzal vádolták őket, hogy feltörték Berat Albayrak volt török pénzügyminiszternek, Recep Erdogan elnök vejének e-mail postafiókját, és személyes levelezését közzétették a Wikileaks kiszivárogtató portálon. Albayrak levelezését valójában egy Redhack nevű hackerszervezet törte fel, és tette fel a honlapra, a két újságíró csak publikálta újságjában.

A testület bírái egyhangúan megállapították, hogy Törökország megsértette mind a két újságíró „szabadsághoz és biztonsághoz való jogát", mivel őrizetbe vételük megalapozatlan volt, továbbá megfosztották őket a véleménynyilvánítás szabadságától. A bíróság emellett azért is elmarasztalta a török vezetést, amiért az ügyvédjeik nem kaptak felhatalmazást arra, hogy belenézzenek a per ügyirataiba.

„A kritikus hangok elhallgattatása többszörös negatív hatást gyakorol mind az őrizetbe vett személyre, mind a társadalom egészére. A szabadság megvonásának elrendelése visszatartó hatással van a véleménynyilvánítás szabadságára, mivel megfélemlíti a civil társadalmat, és elhallgattatja a más véleményen lévőket" – foglalt állást az EJEB.

A bíróság több mint 20 ezer euró kártérítést ítélt meg a felperesek számára.

Törökországot az EJEB rendszeresen elítéli az emberi jogok megsértése miatt, különösen a 2016. júliusi puccskísérlet után, amelyet a hadseregben, az igazságszolgáltatásban, a médiában és a nem kormányzati szervezetekben jelentős tisztogatások követtek.

Forrás: MTI